Connect with us

Ez a nap

LMP: hozzák nyilvánosságra a paksi engedélyezési dokumentumokat!

Megosztás

A paksi bővítés teljes engedélyezési dokumentációjának nyilvánosságra hozatalára szólítja fel a kormányt az LMP. 

Ungár Péter, a párt országos elnökségének tagja sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet egy geológus nyilatkozatára, aki szerint a Paks II. beruházást megalapozó földtani kutatások egy része nem felel meg a szakmai elvárásoknak. Az engedélyezés nem  megfelelő, azt ugyanis egy olyan magyar rendelet alapján adták meg, amely ellentétes a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásával – tette hozzá.

Az LMP politikusa szerint a kormány mindent megtett, hogy az engedélyezési eljárást minél gyorsabban lebonyolítsa, és semmilyen szakmai szempontokat nem tartott be, csak hogy minél hamarabb lehívhassa az orosz devizahitelt.

Az ellenzéki párt ezért egy paritásos alapon működő parlamenti bizottságot is felállítana, szerinte ugyanis már nem lehet tovább bízni abban, hogy a kormány szavatolni tudja az emberek biztonságát.

A politikus kérdésre az Együtt elnökéről közölt sajtóhírekre, amely szerint Juhász Péter bántalmazta volt élettársát, annyit mondott: a bíróság előtt kell eldőlnie, hogy ez igaz-e, a történet időzítése azonban szerinte nem véletlen. Kampány van, és úgy látszik, a Fidesz minden eszközt kihasznál – fogalmazott.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) azon kijelentésére, miszerint még mindig várják az LMP csatlakozását az összefogásukhoz, közölte: nem csatlakoznak az MSZP-hez.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

A paksi bővítés az évszázad legrosszabb üzlete

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük