Connect with us

Kiemelt hírek

Lomniczi ugyan doktor, de nem olyan! – fertőzés útján terjedő rákot vizionál

Lomniczi ugyan doktor, de nem olyan! - fertőzés útján terjedő rákot vizionál
Megosztás

Szerda este kampánygyűlést tartott a pestszentimrei–pestszentlőrinci választókerületben Kucsák László országgyűlési jelölt, aki ifjabbik Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivőjével erősítette meg magát. A vendég fertőzés útján terjedő rákkal és kaposi-szarkómával riogatta az egybegyűlteket.

A doktor, aki mindenhez egyformán ért?

Ifj. Lomnici Zoltán másfél órán keresztül hergelte a megjelenteket a menekültek, az Európai Unió és az ellenzék ellen. A szokásosakon kívül arról próbált győzködni, hogy egy orvos figyelmeztette őt, a tömeges bevándorlás egészségügyi kockázatokkal jár. Példaként elmondta, hogy Nigériában a lakosság többsége AIDS-fertőzött, és emellett behoznak olyan dolgokat, mint az ebola, nílusi láz, meg a fertőzés útján terjedő rákot, a kaposi-szarkómát, amik ellen a jelen kori orvoslásnak nincs ellenszere.

Oly annyira nincs ellenszer a fent felsoroltakra, hogy még a betegségek sem léteznek, így nem hazudott a CÖF tótumfaktuma.

Bécs, a bűn városává lett – nekünk legyen mondva!

Az újra „Év legélhetőbb városának” választott Béccsel kapcsolatban megemlítette, hogy saría-rendőrök járják az utcákat, és büntetik az embereket nyilvános alkoholfogyasztásért, a nőket túl rövid ruhákért és kutyasétáltatásért.

Szegény kis Lomnici élete merő rettegés lehet, pláne, ha elfeledkezik szerepével együtt levenni a vele járó ideológiát is, miután lement a függöny és hazafelé tart egy Tiborcz által megvilágított utcán.

(forrás: mno.hu)

Nem „Békemegy”, hanem fut a kis Lomniczi!

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük