Connect with us

Banánköztársaság

Lópikula – némi utózöngével

Hadhazi
Megosztás

Próbálok komoly pofát vágni, de nem megy. Pedig nagyon kéne, mert a látszat ellenére komoly a dolog. De hát ki lehet bírni röhögés nélkül, ha az ország legmocskosabb szájú publicistája, az 5. számú Fidesz-tagkönyv birtokosa már megint fizikai erőszakot emleget és erről faggatja pártja frakcióvezetőjét is – a kormányhitűek felhorgadása örvén, most épp a „lószerszámos” Hadházy-tábla miatt?

Elszakadt a hatalmasok cérnája

„Kocsis Máté: Véget ért az a kor, amikor szótlanul, tettek nélkül tűrjük a gyalázkodásokat” – ezzel a címmel számolt be a Hír Tv a show-műsornak titulált izében lezajlott „könnyed csevejről” amelyből azért érdemes felidéznünk néhány részletet:

A „showman”:

„…hogy lehet ezt kibírni úgy, hogy az ember nem ragadtatja el magát, mondjuk akár a fizikai erőszakig…?”

A frakcióvezető:

„… a Nemzet Templomát, az Országházat akkor is tiszteletben kell tartani, ha az ellenzék nem így tesz… Példátlan dolog, hogy a nép által választott miniszterelnök beszédét a pulpituson ilyen módon zavarja meg valaki… szerintem véget ért az a kor, amikor szótlanul és némán, tettek nélkül tűrjük azt, hogy a legdurvább gyalázkodások menjenek, a tettek alatt nem fizikai tetteket értek, azt állítom, hogy országgyűlési törvény fegyelmi szabályaira vonatkozó passzusokat durván szigorítani kell, mindennek van határa…”

 A tekintély katedrálisa

Heherészhetünk még hangyányit azon: vajon a parlament az egész magyar nemzet templomának számít-e még, ha egyszer a kisebbség „asszisztenciája” – jórészt heves tiltakozása – mellett gyakorlatilag egypárti ad-hoc törvényhozás zajlik benne. Ám ez sem vicces, inkább szomorú. Vihoghatunk azon is: mennyit érhet a „nép által választott” fideszes fejedelem tekintélye, ha erővel, ám sikertelenül próbálja kirángatni a pulpitus előtt (a házszabály és a várható házmesteri büntetés ellenére) táblával demonstráló ellenzéki képviselő kezéből a transzparenst.

Fizikai erőszak vagy törvényerős?

Hanem azon már tényleg nincs egy dekányi kacagni való sem, ha az illiberálisan áldemokratikus, tekintélyelvű kormánypárt két prominense a vezérlő fejedelem által ellenséggé nyilvánított ellenzékkel szemben mindössze két alternatívát lát. A fizikai erőszakot vagy azt, hogy majd „törvényes” szigorításokkal lehetetleníti el a csúnya, tiltakozó hangokat.

És ahol mindennek határa van, ott kerítésnek is lennie kell…

Ami azt illeti, a parlamenti tudósítók, újságírók karámba zárása után akár arra is tippelhetünk: talán nem verhetik majd az országházi őrök a „neveletlenkedő” honanyákat, honatyákat. Csak épp az egypárti kétharmad „a törvény erejével” tiltja majd ki őket az ülésteremből. És nyilván be is zárja egy szűk szobába. Ott tévén nézhetik majd, ahogy „a Nemzet Templomában” a kormánypárti „jogalkotók” törvénykeznek – mondjuk az ország másik, nem fideszes-kádéenpés felének akolba, istállóba, karámba, ólba kényszerítéséről… Vajon kivárják, míg így lesz? Vagy inkább kivonulnak valahára ebből a „templomból” és magukra hagyják a bálványimádókat?

megosztás

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Ivanoohe

    2019.10.28 19:47 at 19:47

    Hadházy egy nyomorult fereg.
    Ha nem tud ervelni akkor átmegy bunkóba.
    Adja vissza a parlament tagságat ugyse akar bejarni Dolgozni.

  2. GÁBOR

    2019.10.29 14:38 at 14:38

    Hadházy megalázta e táblájával a Magyar Embereket, akik NEM AKARJÁK EZT A KÖZÖNSÉGES STÍLUST LÁTNI A PARLAMENTBEN!

    A MAGYAR EMBEREK ÚGY VÉLIK, HOGY HADHÁZY NEM MÉLTÓ ARRA, HOGY A PARLAMENTBEN DOLGOZZON, MERT MEGALÁZTA AZT AZ ÉPÜLETET, AHOL KOMOLY MUNKA KELLENE, HOGY LEGYEN!

    ILYEN PRIMÍTIV EMBEREKRE NINCS SZÜKSÉGE A MAGYAR EMBEREKNEK!

    HATHÁZY „NEM” TISZTELI AZT, HOGY A MAGYAR EMBEREK TÖBBSÉGE KIÁLL ÉS TÁMOGATJA ORBÁN VIKTORT ÉS A MAGYAR KORMÁNYT!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük