Connect with us

Sport

Lovrencsics: idén nem a tévében fogjuk nézni a Bajnokok Ligáját

Megosztás

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint óriási tett, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, különösen annak fényében, hogy ehhez négy gárdát kellett búcsúztatnia a selejtezőben.

Az ukrán szakember a Molde elleni, gól nélküli döntetlennel záruló összecsapást követő sajtótájékoztatón elmondta, tisztában van vele, hogy mekkora munka van a siker mögött, mivel játékosként a Dinamo Kijevvel rögtön a csoportkörben kezdhettek, a Ferencváros viszont négy ország bajnokát búcsúztatva harcolta ki a főtáblára kerülést.

Hozzátette: keményen kell készülniük, ugyanis a csoportkörben Magyarországot kell képviselniük a klubfutball legmagasabb szintjén.

Szerhij Rebrov

A sajtótájékoztatón részt vett a védő Botka Endre is, azonban belefojtották a szót, ugyanis néhány csapattársa Isael vezetésével váratlanul megjelent a teremben és pezsgővel locsolta le őt és a vezetőedzőt is.

Botka ezt követően pezsgőben úszva boldogan mondta, hogy óriási nyomás volt a csapaton, de meg tudott ezzel birkózni.

“Hihetetlen, hogy bejutottunk a Bajnokok Ligájába! Remélem, erős csoportba kerülünk, amelyben megálljuk majd a helyünket” – tekintett előre a 26 éves válogatott játékos.

Ferencvárosi szurkolók ünneplik csapatukat a budapesti Groupama Aréna előtt. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Lovrencsics Gergő csapatkapitány a korábbi napokban a csoportkör sorsolásával motiválta magát, Sigér Dávid viszont nem mert még erre gondolni – így nyilatkozott a két játékos azt követően, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata kedden kiharcolta a csoportkörbe jutást a Bajnokok Ligájában.

“Ezek azok a pillanatok, amelyekért érdemes focizni – mondta a klub honlapján a csapatkapitány, Lovrencsics Gergő. – Most nem a tévében fogjuk nézni a Bajnokok Ligáját, hanem ott leszünk a csoportkörben. Egész héten azzal próbáltam motiválni magam, hogy október elsején ott szeretném látni a csapatunkat a negyedik kalapban és várni az ellenfeleket. Jobbnak bizonyultunk a norvég bajnoknál és az egész selejtezősorozatban nehezebb sorsolásunk nem is lehetett volna. De a csapat megmutatta az erejét.”

Ferencvárosi szurkolók a budapesti Groupama Arénánál. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Sigér Dávid arról beszélt, hogy minden magyar embernek örömet okoztak a továbbjutásukkal

“Győzelemmel felérő döntetlent értünk el, és kiderült, hogy nagyon sokat ért az három gól, amelyet kint, Norvégiában szereztünk. Egész Magyarországnak nagyon nagy örömet okoztunk, még azoknak is, akik nem Fradi-szurkolók. Nagyon boldog vagyok, hogy osztozhatunk az örömben. Eddig nem is mertem a lehetséges riválisokon gondolkodni, de most izgulhatunk a csoportkör sorsolásán. Majd megbeszéljük egymás között, hogy ki melyen ellenfelet szeretne és alkalmazhatjuk a +vonzás törvényét+” – fogalmazott a játékos.

A sorsolást csütörtökön 17 órától tartják Nyonban

Egyelőre csak az első két kalap pontos összetétele ismert (az FTC a negyedik kalapban lesz):

1. kalap:
Bayern München (német), Sevilla (spanyol), Real Madrid (spanyol), FC Liverpool (angol), Juventus (olasz), Paris Saint-Germain (francia), Zenit (orosz), FC Porto (portugál)

2. kalap:
FC Barcelona (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), Manchester City (angol), Manchester United (angol), Sahtar Donyeck (ukrán), Borussia Dortmund (német), Chelsea (angol), Ajax Amsterdam (holland)

(MTI)

Huszonöt év után csoportkörben a Ferencváros

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük