A női kézilabda Bajnokok Ligájában a Győri Audi ETO KC 11 góllal nyert Ljubljanában, míg az  FTC-Rail Cargo Hungaria Dabason győzött kilenc góllal a német címvédő Bietigheim  ellen.
[mnky_ads id=”10551″]
A magyar csapatból a német Anja Althaus, a brazil Eduarda Amorim és a norvég Nora Mörk sérülés, Bódi Bernadett betegség miatt hiányzott, az Érdtől kölcsönvett spanyol Mireya González Álvarez pedig egyelőre nem szerepelhet a BL-ben.


Egy évvel ezelőtt a középdöntőben 17 góllal győzött a Győr a szlovén fővárosban, és ezúttal is remekül kezdett, jó védekezésének köszönhetően a tízedik percben már négy találattal vezetett (1-5). A vendégek két percig kettős emberhátrányban voltak, de gól nélkül átvészeltek ezt az időszakot, és bár a folytatásban magabiztosan őrizték előnyüket, nem tudták növelni a különbséget (12-15).

A második felvonásban a szlovénok több mint tíz perc után szerezték első akciógóljukat, ezt követően már nem tudták felvenni a versenyt az ETO-val. Az ötvenedik percben tízgólosra nőtt a győriek előnye, így Ambros Martín vezetőedző játéklehetőséget adhatott a fiataloknak, akik gólokkal hálálták meg a bizalmat.
[mnky_ads id=”10552″]
Ambros Martin: „Fantasztikus érzés volt a mai mérkőzés minden perce. Mindig azt mondom, hogy annak ellenére, hogy vannak sérültjeink, a csapatszellem fantasztikus. Már az első félidőben sem volt könnyű, annak ellenére, hogy támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk, az eredmény mindig szoros volt. Nagyon elégedettek lehetünk a mai eredménnyel, kemény ellenféllel találtuk magunkat szembe, de sikerült bizonyítanunk.”

Fodor Csenge: „Sajnálatos, hogy hiányoznak alapembereink, de ez sem törte meg a csapat lelkesedését és lendületét. Felkészültünk a Krim csapatából, s ehhez hozzájött még a remek kapusteljesítmény és a támadásaink hatékonysága. Ezzel a győzelemmel kívánunk jobbulást csapattársunknak, Bódi Bernadettnek.”

Női kézilabda BL, középdöntő, 3. forduló, 1. csoport:

Krim Mercator Ljubljana (szlovén)-Győri Audi ETO KC 21-32 (12-15)
Ljubljana: Marincek 1, Pandzic (kapusok), Abina, Amon, Beganovic, Benko 2, Gregorc 2, Koren 3 (2), Omoregie 4, Perederiy 1, Stanko 4 (1), Tsakalou 2, Zrimsek, Zulic 2 (1).
Győr: Grimsbö, Kiss É. (kapusok), Afentáler 1, Broch 3, Fodor 2, Görbicz 5 (1), Groot 2, Hansen 1, Knedliková 4, Oftedal 4, Pál 1, Puhalák 3, Tomori 6.

Február 11., vasárnap:
16:50 NFH Nyköbing Falster (dán)-FC Midtjylland (dán)
17:00 CSM Bucuresti (román)-Rosztov Don (orosz)

A csoport állása: 1. Bucuresti 10 p, 2. Győr 10 p, 3. Rosztov-Don 8 p, 4. Nyköbing 4 p, 5. Ljubljana 4 p, 6. Midtjylland 2 p

A győriek február 26-án a román CSM Bucuresti ellen folytatják szereplésüket a BL középdöntőjében.

Kilenc góllal nyert a Ferencváros

A vendégek meglepetésre mindössze tíz játékossal érkeztek a mérkőzésre. Ennek ellenére tíz percig jól tartották magukat (4-5), az FTC azonban türelmes, taktikus játékkal fordított (7-5). A spanyol Nerea Pena vezérletével tovább növelte előnyét a házigazda, ezért a Bietigheim edzője a 17. percben már másodszor kért időt (11-7).

A német csapatnak volt egy hat-, majd egy tízperces gól nélküli időszaka is, így a szünetben már megnyugtató különbséggel vezetett a Ferencváros.

A második felvonás elején is a magyar együttes játszott fölényben, ám az ellenfél három perc alatt sorozatban háromszor volt eredményes, ezzel némileg felzárkózott (19-16). Hamarosan kiderült, hogy ez volt a Bietigheim utolsó fellángolása, mert keretének szűk létszáma miatt játékosai a hajrára elfáradtak, ezt kihasználva az FTC végül fölényesen győzött.

A magyar csapatban a két kapuson kívül csak két védőjátékos, Szekeres Klára és Mészáros Rea nem dobott gólt. A vendégek – és egyben a mezőny – legeredményesebb játékosa Antje Lauenroth volt, aki 11 kísérletből nyolcszor talált be.

A Ferencváros február 24-én a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében.

Női kézilabda BL, középdöntő, 3. forduló, 2. csoport:

FTC-Rail Cargo Hungaria – SG BBM Bietigheim 31-22 (14-8)
FTC: Bíró, Szikora (kapusok), Faluvégi 2, Háfra 2, Hornyák D. 2, Jovanovics 2, Kovacsics 4, Lukács 3, Márton 1, Mészáros, Pena 4, Schatzl 4, Snelder 1, Szekeres, Szucsánszki 1, van der Heijden 5.
Bietigheim: Wester, Salamakha (kapusok), Biltoft 3, Hundahl 3, Ivancok 2, Kudlacz-Gloc 3, Lauenroth 8, Rozemalen, Schulze 2, Smeets 1.

HC Vardar (macedón)-Buducnost (montenegró) 31-24 (19-8)

A csoport állása: 1. Vardar 14 p, 2. FTC 8 p, 3. Metz 8 p, 4. Buducnost 6 p, 5. Bietigheim 2 p, 6. Thüringer HC 0 p

Február 11., vasárnap:
14:00 Thüringer HC (német)-Metz Handball (francia)

Forrás: gyorietokc.hu/MTI

Kapcsolódó

 

Spanyolország először a kontinens trónján

[mnky_ads id=”10553″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét