Connect with us

Ez a nap

Magángéppel repked Európában Mészáros Lőrinc

Megosztás

Ha Malagán játszik a focicsapata, a gép ott van. Ha Forma-1 van Monacóban, a milliárdokat érő magánrepülő is arra indul. Mészáros Lórinccel tart bizalmasa, Szijj László is, aki a milliárdos közbeszerzéseket elnyerő Duna Aszfalt tulajdonosa.

A Hír TV Célpont című műsora számolt be erről, miután hónapig figyelte a Bombardier típusú repülő mozgását és számos olyan utat talált, amely Mészároshoz kapcsolódik. Kedden például a gép Malagára repült, amikor éppen ott játszott edzőmérkőzést egymással Mészáros Lőrinc két focicsapata, az Eszék és a Puskás Akadémia. Tavaly augusztusban a gép a korzikai Calviban szállt le, két nap múlva pedig onnan posztolt Szijj László felesége.

A Célpont három alkalommal is elcsípte Mészáros Lőrincet a ferihegyi kisgépes terminálon, amikor a géppel érkeztek vagy éppen azzal indultak. Az egyik alkalommal a Formula–1 monacói nagydíjának reggelén indult a gép Cannes-ba.

Az osztrák felségjel alatt repülő, három milliárd forintot érő, ma tízéves Bombardier Challenger 605-ös utasai luxusbőrfotelekben ülnek, és a gép egy tankolással akár Amerikáig is elrepülhet. A Célpont információi szerint a gép tulajdonosa egy olyan osztrák cég, amely ahhoz az üzleti csoportosuláshoz tartozik, amely az MKB Bank privatizációjában is részt vett.

(Forrás: 444)

Amíg a felcsúti Tudjuk Ki „gépen száll fölébe”, addig betegek halnak meg ellátatlanul

2018. január 27. Magyarország

Egy átlagos szombat, két átlagos hír a NER nyolcadik évében: amíg a fideszesek saját, 3 milliárdos luxus magángépen utazgatnak bulizni és nyaralni, addig beteg emberek halnak meg az ellátás hiánya miatt – írja Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő.

2018. április 8. Magyarország

Takarodjanak!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük