Sorting by

×

Csapattá válni! – Magánlevél közügyben az ellenzéki pártvezetőknek!

Mélyen tisztelt ellenzéki vezetők! Kedves és szeretve tisztelt társtetteseim Orbán Viktor és siserahadának leváltási szándékában! Ma még itt éldegélünk együtt Orbán Viktor és a Fidesz egyelőre lágy, de szerfölött költséges és bűzös kis privát diktatúrájában, s Önök közösen arra készülnek, hogy jövő tavasszal élhetővé tegyék országunkat minden lakója számára.

Magam szerény eszközeimmel támogatom Önöket e munkában

Az ellenzéki pártszövetség választási programjait böngészgetve, valamennyiből az derül ki, hogy Önök némely alapvető kérdésben egyetértenek, másokban eltérő nézeteket vallanak, de a lényeg: Orbánnak és nyaloncainak menniük kell! Rendben.

  • De mi módon lesz ebből közös program?
  • Miként áll össze a közös képviselőjelöltek sokasága?
  • Hogyan esküsznek majd fel közös képviselő-jelöltek, önkéntesek, aktivisták és plakátragasztók a közös miniszterelnök-jelöltre?

Olvasom a tudósítást a Telex portálon a Momentum Facebook bejelentkezéséről, és elszomorodom azon a látható-érzékelhető önhitt balgaságon, amely voltaképpeni elvbarátaim viselkedését jellemzi. Mert helyesnek tűnő cél az első diploma megszerzését a jövőben ingyenessé tenni (ámbár magam kissé cizellálnám az oktatás köz- és magánfinanszírozásának módját) de ennek a javaslatnak talán nem így kellene támogatást szerezni a közvéleményben. Szomorúságom oka, hogy a bejegyzés így kezdődik:

„Ha a Momentum kormányra kerül,..“.

Később ez olvasható:

„Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő szólalt meg, aki a Momentum színeiben indul majd a 2022-es országgyűlési választáson, Bu-dapest XXI. kerületében.“

Szabó Szabolcs képviselő-jelöltségének remélhetőleg nem lesz akadálya – már abban az esetben, ha megnyeri a jelöltségért rendezett előválasztást, amelyen más jelölt-jelöltek ugyanolyan lelkesedéssel és jó programmal próbálják majd megszerezni az ellenzéki szövetség nevében az indulás jogát.

Vajon mire szolgál most a Momentum bejegyzéseiben ez a kizárólagosság?

Erős mondatok, erős kérdések feszegetik az ellenzéki együttműködés már önmagában sem túlságosan stabil kereteit, mert úgy tűnik, ebben a szövetségben még nem mindenkiben tudatosult, hogy a választást az ellenzék még nem nyerte meg. Hogy a Fidesznek minden eszköze megvan ahhoz, hogy rémséges kormányzása ellenére megkapja a félrevezetett választók sokaságának támogatását, s feltehetően nem riad majd vissza jogellenes, sőt erőszakos eszközöktől sem, hogy hatalmát megtartsa. Vagyis a választási küzdelem fölöttébb kemény hadjárat lesz az ellenzék számára, nem csak a Fidesz, hanem a kormány túlhatalmával és teljes erkölcstelenségével kell megküzdenie. Következésképp – magánvéleményem szerint – nem szolgálja az egyesült ellenzék választási érdekeit, ha bármely csoportja az értelmes előválasztási versengésen túllépve így zengi a maga szózatát:

„Ha a Momentum (vagy a DK vagy az MSZP, vagy a Jobbik vagy…) kormányra kerül…“ és „Szabó Szabolcs, a Momentum (vagy a DK vagy az MSZP, vagy a Jobbik vagy…) képviselőjelöltje…“, – akkor ez lesz meg az lesz, s eljő a Kánaán.

Gyanítom, hogy már az előválasztások megszervezése sem lesz egyszerű

– annál is kevésbé, mert lehetséges, hogy a pandémia még itt lesz velünk, s nagy akadálya ma-rad az önmagában is komplikált művelet lebonyolításának. (Hogy a Fidesz és a kor-mány erre (is) rájátszik majd, az több mint biztos!) Azt mondom tehát: a saját soraiban is versengő és vitatkozó ellenzéknek az előválasztás feltételeinek megteremtésével és a művelet lebonyolításával egy időben csapattá kell szerveződnie! Muszáj! Hogy ez miként megy majd végbe, talán még senki nem tudja, de amikor az utolsó urnát vagy névjegyzéket lezárják és ismertté válik a kandidáltak neve, az ellenzék soraiban többé nem mondhatják, hogy a Momentum, a DK, az MSZP jelöltje vagy független akárki, hanem csak azt: az ellenzék demokratikusan megválasztott közös jelöltjei!

 

Tisztelt ellenzéki vezetők!

Vélhetően ez lehet a győzelem alapvető és elengedhetetlen (habár nyilván még nem elégséges) feltétele, mert a választók hangulata is ezt követeli. A sokféle politikai csoportot tömörítő ellenzék csak egységes erőként, hiteles arculatot mutatva szerezheti meg a kormány- és rendszerváltozást akarók támogatását, akik bizony maguk is na-gyon sokfélék, s alighanem csak abban egységesek, hogy Orbán bukását mindennél jobban kívánják.

No és a ráadás!

Az ilyen választók egy részének az ellenzéki egység elég lehet az urnák előtt a döntéshez, de magának, az ellenzéknek és a bizonytalan választóknak nem. Az ellenzéknek arról is meg kell győznie a most még hezitáló szavazókat, hogy Orbánnak és vérszívó csapatának eltakarítása után Magyarországra visszatér a létbiztonság, a jogbiztonság, a tettek és a gondolkodás szabadsága, hogy nem válunk ki sem az Európai Unióból sem a NATO-ból, hogy Kompország nem lesz újra hitvány keleti diktátorok szövetségese és játékszere.

Az egységes ellenzéknek, ha győz, egységes és hatékony módon kormányoznia kell majd az országot, márpedig a Fidesz itthagyta romok eltakarítása és a tisztességes élet újraindítása alighanem sokkal nagyobb feladat lesz, mint azt most hihetnénk.

Merthogy – magam így látom – rendkívül mély, általános társadalmi-gazdasági-politikai és nem utoljára erkölcsi válságból kell kivezetni a nemzetet a (remélhetőleg győztes) választás után. Sikerülhet ez úgy, ha az ellenzéki politikusok ma még eléggé kisszerű módon minden megnyilvánulásukat a saját pártjuk nevével és előtérbe helyezésével kezdik az egységes ellenzéki szövetség emlegetése helyett?

T. Címzettek!
Ha válaszra méltatnak, leveleiket a Városi Kurír szerkesztőségébe kérem!

Üdvözlettel

Lovász Péter
nyugdíjas

 

ellenzéki

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.