Connect with us

Ez a nap

Magánrendelésre küldte a SOTE a hallgatóit, fizessenek a vizsgálatokért

Megosztás

Olyan igazolást kérnek tőlük, amit egyrészt már nemrégiben kaptak, másrészt az egyetem is ki tudna állítani. A SOTE inkább konkrét cégeket ajánl nekik.

SOTE
Megosztás

Olyan igazolást kérnek tőlük, amit egyrészt már nemrégiben kaptak, másrészt az egyetem is ki tudna állítani. Konkrét cégeket ajánl a SOTE inkább a figyelmükbe.

A diákoknak mintegy tízezer forintot kell kifizetniük az alkalmassági vizsgálatért és a laborért. Az egyetem van olyan előzékeny, hogy az általa javasolt magáncégek nyitva tartási idejét is megosztotta a hallgatókkal.

A 444-hez fordult hallgató szerint az előírt fizetős vizsgálatokkal két komoly gond is van:

  • fölöslegesek, mert korábban már átestek hasonló alkalmassági vizsgálatokon,
  • furcsa, hogy miért kell ezeket magáncégeknél, saját költségre elvégezni.

Mintegy 400 hallgató érintett az ügyben, így összesen körülbelül 4 millió forintos forgalmat terel a SOTE a két magáncéghez.

Az ötödéves hallgatók a SOTE honlapján is közölt feltételek szerint csak akkor vehetnek részt az Uzsoki utcai kórházban esedékes traumatológiai gyakorlatukon, ha előtte elmennek egy vérvizsgálatra, majd az ottani eredménnyel a kezükben jelentkeznek egy munkaköri alkalmassági vizsgálaton is.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/korhazi-automata-200-forint-a-vecepapir-tekercse-300-a-pelenka-darabja-2018-magyarorszag-semmelweis-egyetem-tudoklinikaja/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük