Ez a nap
Magyar alezredes tolja az orosz propagandát és a konteókat
A TEK tudományos folyóiratában jelent meg Szénási főtiszt tanulmánya, amelyben azt állítja, hogy a Kennedy-gyilkosság a titkosszolgálatok műve volt, és titokzatos erők Trumpot is megölethetik.
Meglepő, ha egy NATO-tagország haderejének főtisztje azt írja a szövetséges USA elitjéről, hogy „öngyilkos, parazita jelleget öltött”. Ellenben a NATO-val konfliktusban álló Oroszországot megvédi a szerinte hamis vádaktól, és az elnökről ebben a hangnemben nyilatkozik:
„Putyin jellemző módon higgadtan megválasztja azokat az eseményeket, amelyek kommentálását elnöki szintjének megfelelőnek tart.”
A szóban forgó írást – amelyre Domány András hívta fel a figyelmet az ÉS-ben– Szénási Endre alezredes írta, aki „1997 óta foglalkozik partnerségekkel, kiemelten a posztszovjet térséggel a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályán”. A megjelenés helye pedig a Terrorelhárítási Központ (TEK) tudományos folyóirata, a frappáns című Terror & Elhárítás.
A tanulmányból kiderül például, hogy
Szénási alezredes, egy NATO-haderő főtisztje és a magyar kormány elemzője helyesli a Krím megszállását, amelyet az összes NATO-tag, köztük Magyarország is elítélt, és ellenzi az Oroszország elleni szankciókat, amelyeket az egész EU, így Magyarország is megszavazott.
Szénási tanulmányában szembeszökő, mennyire más hangnemben beszél az orosz vagy oroszbarát politikusokról, illetve azok az amerikaiakról:
- „Az Obama-adminisztráció és a jelenlegi amerikai establishment Trump megválasztását követő, russzofób politikája nem csak hamis és irracionális, hanem hosszú távon és stratégiai szinten ellenkezik az autentikus nyugati érdekekkel is.”
- „Ráadásul a fejlődés dinamizmusát tekintve »a világgazdaságban keleti szél fúj«, ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök nagyon lényegre törően megállapította.”
A legmeredekebb talán az a rész, ahol felmelegíti a régi összeesküvés-elméletet, miszerint Kennedy meggyilkolásában az amerikai titkosszolgálatok is benne voltak, majd „felveti”, hogy ugyanez várhat Trumpra is.
Domány András szerint „itt az a lényeg, hogy egy magyar kormányzati hivatalnok egy folyóiratban szembemegy a saját kormánya politikájával”, és „lényegében kétségbe vonja egy szomszéd ország kormányának legitimitását”. Ezen túl persze az is kérdés, hogyan jelenhetnek meg ilyen írások a TEK folyóiratában vagy éppen a Magyar Honvédség hivatalos lapjában.
(Forrás: 444)
A „putyini nyomulással” szemben az uniós egység leggyengébb láncszeme Magyarország
Szerző
Friss
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal
- Gábor György: egy, csak egy poloska van talpon a vidéken, vagy mégsem….?
- ‘Az EU-ban ilyen böszmeség nemzeti banknál nem történt még’ – Célkeresztben Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank alapítványai
- Czunyiné megmutatta, hogy lehet egy fideszesnek némi listázással temérdek ellenzéki lájkot begyűjteni