Connect with us

Kerítésen innen

Magyar Bálint: tudatosítani kéne, hogy ez bűnöző állam, ami a nemzet felét folyamatosan kitagadja

magyar balint
Megosztás

Egy válság, járvány  megvilágítja egy uralom természetét. Ez az uralom olyan, mint az a szanitéc, aki a járványsúlytotta sebesültek közül a csatamezőn kimenti a sajátjait, akiknél vagyont lát, azokat kifosztja, a többieket magukra hagyja – kezdte Magyar Bálint csütörtök esti beszélgetését az ATV-ben.

Az ellenzék nélküli „nemzeti egység”….

Az uralom, a hatalom ragadozó államként működik

Arra használták fel a válsághelyzetet, hogy a saját jogosítványát, hatalmát bővítse, úgy adta vissza a felhatalmazási törvény megszüntetésekor a hatalmat, hogy nem adta vissza.

Van előzménye….

Magyar Bálint szerint a vörösiszap katasztrófa idején környezeti vészhelyzetre való hivatkozással létrehoztak egy törvényt, amivel bármikor bármilyen vállalat vezetését átvehetik. Majd jött a migrációs veszélyhelyzet, az akkor hozott intézkedések az előbbivel együtt fennmaradtak.

Ha migráns nincs, akkor ürgelyukat ásunk és gyíkemberekről fantáziálunk….

„Ugyan ez van most is, a járvány egy újabb lehetőség….”

A ragadozónak nem megoldandó probléma a válság, a járvány, hanem esély. Alkalom arra, – véli Magyar- hogy a megsebzett társadalmat uralma alá hajtsa, ha csak úgy megy, akkor a saját törvényei -az alkotmány tiltja a hatalom kizárólagos uralmára való törekvést- ellenére is.

A járvány kezelése….

A volt miniszter szerint a járványkezelés közepette a Btk-ba ütköző cselekmények sorozatát követte el a regnáló. A betegek hazaküldése zsarolás volt az egészségügyi intézmények felé – betegek hazaküldése, igazgatók leváltása- csakúgy, mint amikor a főváros kérése ellenére tesztelés nélkül küldték haza a betegeket.

Minden kormánynak törvényes kötelezettsége van járványok idején a lakosság és az intézmények ellátása védőeszközökkel. Ennek ellenére nem, vagy későn és minimális számban kaptak az orvosi intézmények, a lakosság meg pláne.

Ezalatt a mi autokratánk ajándékozott tonnaszámra védőfelszerelést boldognak, boldogtalannak határon kívül.

Ez mind büntetőjogilag megkérdőjelezhető cselekmény, nevezetesen:

foglalkozáskörében elkövetett veszélyeztetés.

„Bűnöző állam…”

Magyar Bálint kifejtette, hogy egy bűnöző államnak (stationary bandit =”letelepedett bandita”)  fenn kell tartania valahogy azt az államot.

Nem egyszerű bankrablásról van szó, ahol odarohanok, kirabolom a bankot és elmegyek, hanem itt maradnak, betörnek a bankba, ott maradnak és kényszerűen gyűjtik a pénzt.

„A logika, amivel működnek nem az, hogy miként legyen jobb az országnak, a nemzetnek, hanem, hogy hogyan lehet elkerülni a nyílt lázadást. Akiket ez a válság sújtott, azokkal nem törődnek, helyette azzal törődtek, hogy a felvetődő elégedetlenséget miként lehet „járványügyi eszközökkel” féken tartani” – mondta Magyar Bálint.

Teendő…?

„Először is tudatosítani kéne, hogy ez egy bűnöző állam, ami a nemzet felét folyamatosan kitagadja a nemzetből.

Miközben népakaratról beszél, amit ők képviselnek, addig, ha a népakarat nem úgy alakul bizonyos választáson, ahogy Ő elgondolja, akkor a választási csalás eszközeivel megváltoztatja az eredményt.

Ez azt jelenti, hogy nem tekinti legitimnek a népakaratot, ha az nem Őt igazolja.

Az, hogy azoktól az önkormányzatoktól, ahol nem ők nyertek

jogköröket, intézményeket, vagyont, jövedelmet rabolnak el szisztematikusan az önmagában bűncselekmény.”

Minden önkormányzatra érvényes? A fenét!

„Miért nem tiltakoznak egységesen a budapesti önkormányzatok a megszorítások ellen? Azért, mert a fideszeseket megnyugtatják, hogy majd máshonnan visszapótolják a pénzt.”

„Ha az ellenzék folyamatos álnaív vitákban próbálja meggyőzni ellenfelét, hogy ő is a nemzet része, ezzel nem csak magát alacsonyítja le, hanem elveszi az esélyét annak, hogy ettől a rendszertől meglehessen szabadulni.”

időjárás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kiss Péter

    2020.06.19 08:30 at 08:30

    Könyörgöm, figyeljenek oda a helyesírásra a Magyar Bálintról írt cikkben!!
    „Járványsújtotta” és NEM járványsúlytotta!
    Efféle hibák akár cikket is hitelteleníthetik…

    Üdvözlettel:
    Kiss Péter

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük