Szombaton éremeső hullott a magyaroknak az ifjúsági olimpián. Sportolóink ezen a napon 1 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek Buenos Airesben.


A legfényesebb érmet a kajakos

Kiss Ádám nyerte. A váci sportoló az időmérő futamban az ötödik helyen végzett, és így reményfutamra kényszerült. Ott a legjobb idővel került a nyolc közé. Ezután minden ellenfelét legyőzve szerzett olimpiai bajnoki címet kajak egyesben. A kenus Gönczöl Laura szintén a döntőig menetelt, de ott üzbég riválisával nem tudta felvenni a versenyt, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Kajak-kenuban Rendessy Eszter előző napi aranyával három medálnál tart a sportág Buenos Airesben.

Kiss Ádám. Fotó: MOB/Szalmás Péter

Szombaton birkózóink is szőnyegre léptek

Ezüstérmes lett az 57 kg-os súlycsoportban induló Szél Anna Hella, aki a csoportkörben minden ellenfelét legyőzve jutott el a fináléba, ahol nem bírt a japán Ozakival. Az ezüstérem így szépen csillogott a nyakában. A másik birkózó, a 49 kilós Szenttamási Róza csoportjában a harmadik helyen végzett, így az ötödik helyért kellet mérkőznie. A magyar lány amerikai ellenfelét biztosan legyőzve lett 5., egyben pontszerző.

Öttusában a felnőttek között is már világbajnoki érmet szerző Gulyás Michelle a pénteki vívás után csupán 32 ponttal volt lemaradva az élen álló olasz riválisától. A szombati napon megnyerte az úszást, s a bónuszvíváson is egy ponttal gyarapította pontszámát. A futás előtt 18 másodperc hátránya volt, harmadiknak vághatott neki a kombinált számnak. Bár az előtte induló egyiptomi Abdelmaksoudot nem tudta befogni és a francia Riff is megelőzte, de mivel az élről induló olasz Rinaudo gyengén teljesítette ezt a tusát, Michelle meg tudta tartani a harmadik pozíciót és bronzéremmel térhet haza az argentin városból.

Emma Riff, Salma Abdelmaksoud és Gulyás Michelle. Fotó: MOB/Szalmás Péter

Kellemes meglepetést okoztak tornászaink

Balázs Krisztián talajon, Bácskay Csenge Mária ugrásban szerzett ezüstérmet. Krisztián korábban a vegyescsapatok küzdelmében már nyert egy aranyérmet – utóbbi azonban az éremtáblázaton nem jelenik meg. Mostani ezüstjét sérült bokával harcolta ki.

Atlétikában a 400 gátas Huller Dániel futamát megnyerve a 3. helyen fejezte be az első versenyt. A hármasugró Áts Viktória 6. helyezése is jónak mondható. Farkas Bence 200 méteren 16., Mihály Ádám rúdugró egy érvényes kísérlettel 11. lett.

Fotó: MOB/Szalmás Péter

A strandkézilabdás lányok miután az elődöntőt hatalmas csatában 2-1-re elvesztették a házigazda argentinokkal szemben, a bronzmérkőzésen immár másodszor is legyőzték a hollandokat, s lettek bronzérmesek.

magyar fiatalok a szombati versenynappal bezárólag 12 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmet nyertek.

(MOB)

Háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajna és Milák Kristóf

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét