Connect with us

Blogbazár

Magyar György: Elképesztően nagy átverés, hogy többé nem fizet bűnözőknek a magyar állam

Magyar György: szabályozás híján mindenki annyit költ, amennyije van!
Megosztás

A hatalom és képviselői igyekeztek felkorbácsolni az indulatokat az ügyvédek és az általuk képviselt emberek ellen, mondván, ne fizessünk kártérítést a nemzetközi egyezmények szerint embertelen körülmények között tartott raboknak, mert ez a polgárok igazságérzetét sérti. A kedden ezzel kapcsolatban elfogadott törvénymódosítás viszont csak egy nagy átverés, mert a bűnözőknek indokolt esetben továbbra is fizet az állam.

Mostantól az embertelen fogva tartási körülmények miatt megítélt kártalanítást csak közvetlenül az érintett személyes bankszámlájára, illetve aki börtönben van, annak a fegyintézet által vezetett letéti számlájára lehet utalni – mondta ki a parlament fideszes többsége kedden. És akkor mi történt? Ez már nem sérti az emberek igazságérzetét?

Mégis fizet a bűnözőknek az állam?

A kérdésnek van egy másik vetülete is, mert az alaptörvény szerint mindenkinek joga van a tulajdonhoz, és azzal bárki szabadon rendelkezhet. Vajon lehet-e bankszámla nyitására kötelezni egyetlen embert is annak érdekében, hogy a tulajdonhoz – ilyen a bíróság által megítélt kártalanítás összege is – fűződő alkotmányos jogával szabadon éljen? Bizonyosan nem!

A fideszes törvénygyáron keresztülvitt előterjesztésnek már az elnevezése is elég szerencsétlen: a parlamenti döntés a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szól. A jogászi szakma számára sem könnyű ezt értelmezni, ugyanis semmilyen visszaélésről nem lehet beszélni akkor, amikor az igazságszolgáltatás szereplői kötelességüknek megfelelően csak a hatályos jogot alkalmazzák. De nem a törvény címe a legnagyobb baj.

Vegyük sorra:

  • a fogvatartottaknak eddig megítélt kártalanításokat a szerdán hatályba lépő törvény alapján a korábbi szabályok szerint kell kifizetni, vagyis az érintett rendelkezésének megfelelően kell utalni, tehát – hangulatkeltés ellenére – változatlanul kaphatnak pénzt a bűnözők, vagyis sok hűhó semmiért,
  • a bíróságok a kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző fogva tartási körülmények miatt a jövőben is dönthetnek a rabok kártalanításáról, de a pénz kifizetését június 15-ig fel kell függeszteni, ami erősen aggályos, mert minek jár el a bíró, ha a verdikt végrehajtását átmenetileg jogszabály tiltja,
  • ha meg hónapokig úgysem lehet a fogvatartottaknak fizetni, vajon miért került bele a törvénybe, hogy a nem létező kártalanítás összegét hová kell utalni,
  • talán szerencsésebb lett volna megvárni, hogy a kormány benyújtsa a kártalanítás rendszerének átalakításáról szóló előterjesztést, amire a parlament május 15-ig adott időt, ha nem csak a bünbakkereső hangulatkeltés vezérelte volna,
  • mindennek az egyik oka a most elfogadott törvény indoklása szerint, hogy a raboknak járó kártalanításból az áldozatok nem részesülhettek, miközben ebből az összegből eddig is le kellett vonni a sértetteknek megítélt kártérítéseket és az elmaradt gyermektartásdíjak összegét,
  • az meg csak álom az álomban, hogy szeptember végéig meg kell szüntetni a börtönök túlzsúfoltságát, hogy ne legyen alapja senkinek kártalanítást követelni, mert ez évtizedek óta nem sikerült.

Az úgynevezett „börtönbiznisz” körüli hisztéria tehát legfeljebb hangulatkeltésnek jó, miközben a lényeg nem változik

Senki nem kifogásolta ugyanis a büntetések végrehajtásáról szóló törvénynek azt a rendelkezését, amely szerint

„kártalanítás jár az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a fogvatartása során a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény, különösen az illemhely elkülönítésének a hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás, fűtés vagy rovarirtás (a továbbiakban együtt: alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények) által előidézett sérelem miatt”.

Ezt a passzust a Fidesz nem is törölhetné törvényből,

mert ha megtenné, vagy felmondja az emberi jogok európai egyezményéhez történő csatlakozásról szóló szerződést, vagy strasbourgi perek sokaságával nézne szembe. Minden más csak porhintés.

Forrás

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Daca

    2020.02.26 12:50 at 12:50

    A keményebb elitélteket át kéne szállitani Román, Bolgár, vagy Orosz börtönökbe, … ne adj Isten … szaúdi, vagy izraeli börtönökbe tapasztalatszerzésre.
    Szeintem imába foglalnák a hazai viszonyokat.
    Egyébként itt Kanadában a „menekült cigányok” akik börtönbe kerültek, (nem kevesen) azok mind nyafogtak, hogy szállitsák őket Magyarországra…mert a nagydarab feketékkel nem birtak! Féltek tőlük!!! 😀 Hahaha…
    A hazai börtönökben meg a cigány császár!!!

  2. Baranyai

    2020.02.26 21:11 at 21:11

    Nekem is tetszik jutalmazni kell a bűnőzőt a nyugdilyas meg éhen dőglik

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük