Connect with us

Banánköztársaság

Magyar György: ha a Hahn Endre-féle adatok helytállóak, Magyar „remény” Péter könnyen átveheti az uralmat Budapest felett

Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
Megosztás

A Tisza Párt a fővárosi közgyűlésben nem köt egyik frakcióval sem koalíciót, és az eddigi főpolgármester-helyetteseket bizonyosan nem szavazza meg. Demszky Gábor volt főpolgármester szerint a Tiszán belül kellene megfékezni a „napóleoni szerepben tetszelgő” Magyar Pétert. Tetszik, nem tetszik, a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a Tisza Budapesten egymaga megelőzte a Fideszt, ezért felmerülhet a fővárosban új választás lehetősége is.

Meglehetősen sarkosan fogalmazott a napokban Magyar Péter a fővárosi közgyűlés működésével kapcsolatban

Kijelentette, hogy a Tisza Párt nem köt egyik frakcióval sem koalíciót, az eddigi főpolgár-helyetteseket bizonyosan nem szavazza meg. Ugyanakkor a budapestiek érdekét szolgáló előterjesztéseket kész támogatni. Jelezte azt is, hogy a főváros – jórészt a kormányzati elvonásoknak betudhatóan – a csőd szélén áll, szinte semmilyen érdemi fejlesztésre sincs lehetőség. Budapest működtetéséhez Karácsony Gergelynek és Orbán Viktornak azonnal rendeznie kell Budapest és a kormány kapcsolatát, lehetőség szerint nyilvános, transzparens módon

– véli a Tisza.

„Abban bízom, hogy környezete leállítja a napóleoni szerepben tetszelgő vezér ámokfutását”

– közölte véleményét Demszky Gábor volt főpolgármester Magyar Péternek a fővárosi politikáról szóló álláspontjáról.

„Elhamarkodottnak tartom Magyar Péter nyilatkozatát. Szakmai szempontból értékelhetetlen ez a szöveg, mert nem szól a Budapest működéséhez is elengedhetetlen fejlesztésekről, és azok finanszírozása érdekében szükséges összefogás szükségességéről”.

Demszkynek annyiban igaza lehet, hogy Magyar Budapest működőképességének megőrzését kizárólag az Orbán–Karácsony-viszony rendezésétől reméli.

Egészen új helyzetet teremtett viszont a Medián legutóbbi felmérése,

amely szerint ha most vasárnap lennének választások Magyarországon,

a biztos szavazó pártválasztók körében a listás szavazatok 43 százalékát kapná a kormánypárt, míg a Tisza 39 százalékot szerezne.

Hahn Endre a Klubrádió Megbeszéljük című adásában ezt azzal egészítette ki, hogy

Magyar Péterék Budapesten egyedül megelőznék a kormánypártot.

Ebből könnyen az is következhetne, hogy érdekük lehet a fővárosi közgyűlés ellehetetlenítése. A Fidesz ördögi terve – a Mi Hazánk segítségével – a városvezetés összetételének megváltoztatásával valódi káoszt keletkeztetett.

Az októberben megalakuló testületben tíz-tíz mandátummal rendelkezik majd a Fidesz és a Tisza, hárommal a DK, ugyancsak hárommal a feloszlott ellenzéki összefogás maradéka, hárommal a kétfarkúak, és ugyanennyivel a Vitézy Dávid mögé felsorakozott LMP és az őt támogató civil szerveződés.

Ebből egy dolog biztosan következik:

amennyiben a Karácsony Gergelyt támogató szerveződések egyetlen képviselője sem hátrál ki mögüle, a testület nem dönthet az önfeloszlatásról, mert ahhoz négyötödös többségre lenne szükség. Ezt a 33 fős testületben – ahol Karácsonynak is van egy szavazata – a hétfős kisebbség blokkolhatná. Erre októbertől számítva hat hónapon belül egyébként nincs törvényes lehetőség.

Azt viszont ma senki nem tudja, hogy mi történik az október 4-re tervezett alakulóülésen

Ott – illetve legkésőbb a következő ülésen – legalább egy közgyűlési tag főpolgármester-helyettest kell választani, és kötelező pénzügyi bizottságot felállítani, valamint dönteni kell a szervezeti és működési szabályzatról. Amennyiben ez nem történik meg, könnyen felmerülhet az önkormányzat alaptörvény-ellenes működése, mert nem hozta meg azokat a határozatokat, amelyekre az „alkotmány” is utal.

Ez végső soron a testület parlament által kezdeményezhető feloszlatásához is elvezethet.

A maga megkérdőjelezhetetlen álláspontjával Magyar Péter tulajdonképpen a Fidesz karjaiba taszíthatja a főpolgármestert, mert ha a pártja semmilyen formában nem akar együttműködni az alakulóülésen, Karácsonynak a NER felé kellene nyitnia. Amit a főpolgármester egyes vélemények szerint tulajdonképpen meg is tett – kiváltva Magyar Péter kritikáját –, amikor támogatásáról biztosította egy budapesti olimpia megrendezését, ha abban széleskörű társadalmi konszenzus alakul ki, és az az egész város egészére fókuszál. Érdeklődéssel várjuk a fővárosi közgyűlés alakulóülését.

Október 4-én sok minden kiderül. Egyebek mellett az, hogy a Tisza Párt egyáltalán kiket delegál a testületbe – ami máig nem tisztázott –, miként az is, hogy Magyar Péter az EP-mandátuma mellett bevállalja-e Budapesten a Tisza-párti frakció vezetését.

A Medián legfrissebb közvélemény-kutatási adatai alapján nem zárható ki, hogy Magyar Péter a fővárosban a közgyűlés feloszlatására, és új választás kiírására játszik majd. Amennyiben a Hahn Endre-féle adatok helytállóak, Magyar „remény” Péter könnyen átvehetné az uralmat Budapest felett.

Forrás

Kapcsolódó

Szerző