Blogbazár
Magyar György: még mindig nagy a zűrzavar, mivel is jár az országos veszélyhelyzet kihirdetése
Veszélyhelyzet elrendeléséről döntött múlt szerdai ülésén a kormány. A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében valóban szükség lehet rendkívüli jogrend bevezetésére, csakhogy ennek a részletszabályai hiányosak, és a kabinet elképesztő kapkodásba kezdett. Az érdekesség kedvéért: mostantól moziba menni nem lehet, templomba viszont igen.
Kezdjük az alaptörvénnyel,
amelyet a szakmai korrektség jegyében kénytelenek vagyunk szó szerint idézni. Az alkotmány 53. cikke szerint:
„(1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.
(2) A Kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
(3) A Kormány (2) bekezdés szerinti rendelete tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a Kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – a rendelet hatályát meghosszabbítja”.
A kétharmados parlamenti többségtől nem remélhető,
hogy a kormány döntései felett a T. Ház érdemi kontrollt gyakoroljon. Másfelől az alaptörvény nyelvtani értelmezése szerint az országgyűlés csak a veszélyhelyzetben meghozott rendeletek tekintetében van döntési helyzetben – lásd: a kormány (2) bekezdése szerinti rendelete 15 napig marad hatályban –, de a veszélyhelyzet kihirdetése már kívül esik ezen a körön, mert erre az intézkedésre az alaptörvény 53. cikkének (1) bekezdése vonatkozik.
De ne akadékoskodjunk, mert a koronavírus-járvány megelőzése kétségkívül össznemzeti érdek. Kár, hogy az alaptörvény csupán a veszélyhelyzet címén elemi csapásról vagy ipari szerencsétlenségről rendelkezik. Segít viszont az eligazodásban a katasztrófavédelmi törvény. E szerint ugyancsak veszélyhelyzet a „tömeges megbetegedést okozó humánjárvány vagy járványveszély” is.
A jogszabály e passzusa az alaptörvény szerint sarkalatosnak minősül
– az elfogadásához a parlamenti képviselők kétharmadának támogatására volt szükség –, tehát rendben van, ha a kormány rendkívüli jogrendet, járványveszélyt erre hivatkozással rendel el. Az viszont átkozottul nagy baj, hogy a hiányos részletszabályokat – esetleg a szakmai álláspontokat figyelmen kívül hagyva – hevenyészve próbálják a kodifikációban kevésbé járatos fidesznyikek pár nap alatt összebarkácsolni.
Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991-es törvényben
van persze a jelenlegi helyzetre is érvényes néhány rendelkezés. Így az egészségügyi államigazgatási szerv folyamatosan figyelemmel kíséri a járványügyi helyzetet, megállapítja a járványveszély vagy a járvány fennállását, és annak megelőzése, illetőleg megszüntetése érdekében elrendeli a szükséges intézkedéseket.
Ugyanez a törvény írja elő, hogy
„az emberi környezet szennyezettségéről és a járványügyi helyzetről megállapított adatok nyilvánosak”,
s az
„életet vagy egészséget veszélyeztető mértékű (…) járványról megállapított adatokat az egészségügyi államigazgatási szerv köteles nyilvánosságra hozni”.
Ám csak az országosan összesített adatokat ismerhetjük meg, pedig nem lenne haszontalan tudni, mely régiókban vagy településeken vagyunk leginkább veszélyben, és ez az információ aligha érintené a betegek személyiségi jogait.
Azután itt a karantén:
a hatályos szabályozás szerint keresőképtelen az is, akit közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, továbbá aki járványügyi zárlat miatt nem tud megjelenni a munkahelyén. Erről az elkülönítésről vagy zárlatról az országos tisztifőorvosnak kell tájékoztatnia a háziorvost, s ő jogosult az érintettet – akinek jó esetben semmi baja – betegállományba venni. Félpénzért. De aki önként vállalja a „házi őrizetet”, azzal kapcsolatban nincs semmilyen rendelkezés, amit pótolni kellene.
Ráadásul ezekben az esetben a kormánynak a zsebébe kellene nyúlnia,
és lenne is erre forrás: a propagandaköltségek helyett a karanténba zárt embereken segíthetnének. Például azokon, akik a fele fizetésükből – vagy önként vállalt házi elkülönítés esetén a nulla bevételükből, mert ők még táppénzre sem jogosultak, s a munkaadó saját elhatározásából miért fizetne – nem tudják törleszteni a banki hiteleket, esetleg még a közüzemi számlákat sem. Szép dolog, hogy a vállalatok esetében hitel-visszafizetési moratóriumot javasolnak, de mi lesz a munkavállalókkal?
Azután még egy abszurd:
az összes nyilvános rendezvényt betiltották, de a vallási szertartás nem minősül rendezvénynek. A templomba járó hívek – akik között talán felülreprezentáltak a járványveszélynek kitett idősebb korosztály tagjai – tehát nyugodtan fertőzhetik egymást, miközben Ausztriában ezeket az eseményeket is betiltották. Ezt biztosan jól átgondolták az illetékes döntéshozók?
Azután ott van a digitális oktatás – a távoktatás – ügye. Sajnos egyelőre nincs kidolgozott módszertan arra, hogy ez miként fog működni. A pedagógusok is kapkodják a fejüket, ráadásul a tanulók nem elhanyagolható részének családjában nincs számítógép, és nincs internet-hozzáférés. Velük mi lesz? Tényleg postai úton továbbítják majd a tananyagot? Ez elég komolytalan felvetés.
És mi a helyzet a bölcsődék, az óvodák és iskolák bezárása által érintett szülőkkel?
Ha nem tudnak mit kezdeni a gyerekeikkel, és kénytelenek otthon maradni, mi történhet? Orbán Viktor szerint az intézmények a kicsoportos „gyermekőrzést” biztosítják, de ettől a gyermekek még össze lesznek zárva, miközben éppen ezt szeretnék elkerülni. Ha a szülő sem szeretné közösségbe vinni a gyermekét, kénytelen otthon maradni, és akkor a hatályos szabályok szerint a munkaadó jóindulatán múlik, mit kezd ezzel.
Csak ismételni tudjuk:
kétségtelen, hogy efféle járványhelyzetre korábban senki nem számított, de a jogalkotóknak és a jogalkalmazóknak is volt pár hetük, hogy felkészüljenek. Jó lett volna, ha ehhez valóban hozzáértő szakemberek közreműködését is igénybe veszik. Ehhez képest csak a kapkodást látjuk. Órák alatt rendeleteket alkotni elég veszélyes kötéltáncnak tűnik.
