Connect with us

Banánköztársaság

Magyar György: volt pártállami besúgó nem lehet ellenzéki képviselőjelölt! – Minden, amit az előválasztásról tudni kell!

Megosztás

Az előválasztáson bármely, választójoggal és állandó magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgár elindulhat, aki magára nézve kötelezőnek ismeri el az előválasztás szabályait. Az indulás feltétele, hogy a 2022. évi országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerző hatpárti jelöltek az együttműködésben résztvevő politikai erők valamelyikének országgyűlési frakciójában folytatják képviselői munkájukat.

Magyar György a rezsiemelésről: hiába tűnik jogellenesnek a jogalkotás, az új rendszert tudomásul kell vennünk
Megosztás

Hat párt, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd még 2020-ban úgy döntött: közösen indulnak 2022-ben az országgyűlési választáson, közös miniszterelnök-jelöltet, a 106 országgyűlési egyéni választókerületben közös jelöltet és közös országos listát állítanak. A jelöltekről hamarosan előválasztáson dönthetnek Magyarország változást akaró polgárai.

Az előválasztáson bármely, választójoggal és állandó magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgár elindulhat, aki magára nézve kötelezőnek ismeri el az előválasztás szabályait. Az indulás feltétele, hogy a 2022. évi országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerző hatpárti jelöltek az együttműködésben résztvevő politikai erők valamelyikének országgyűlési frakciójában folytatják képviselői munkájukat.

De nézzük a részleteket, hiszen kész a menetrend.

Július 26-án megnyílik a jelöltkénti indulásra való hivatalos bejelentkezés, azaz a magukat megmérettetni szándékozók ekkortól e-mailben jelezhetik indulási szándékukat az info@elovalasztas2021.hu címen. Ezt augusztus 15-ig bárki megteheti. A helyzet persze ennél bonyolultabb, mert az indulni kívánóknak augusztus 23-tól fel kell venniük az aláírásgyűjtő íveket, amelyeket legkésőbb szeptember 6-án le kell adniuk.

A feltételek azonban nem túl szigorúak, mert aki összegyűjt négyszáz aláírást, indulhat az előválasztáson. Ám ha valaki miniszterelnök-jelöltként indulna, annak már húszezer támogatót kell maga mögött tudnia. Az előválasztás első fordulója szeptember 18-a és 26-a között zajlik, és ki-ki eldöntheti: a kijelölt pontokon személyesen vagy az interneten kíván-e voksolni. A helyszínekről, illetve az online szavazás módjáról az együttműködő pártok később adnak tájékoztatást.

Ami viszont biztos, hogy a miniszterelnök-jelöltek személyéről – már ha az első körben senki nem szerzi meg a voksok több mint felét – egy második fordulóban, október 4-e és 10-e között az első három helyezett közül lehet dönteni. Rájuk ugyancsak személyesen, illetve a világhálón szavazhatnak a polgárok. A Civil Választási Bizottság az együttműködő szervezetekkel együtt garantálja, hogy ez az egész eljárás az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően, a személyes adatokat tiszteletben tartva folyik majd.

A dolog mégsem ennyire egyszerű

Képviselőjelötté ugyanis az előválasztás után csak az válhat,

  • aki nyilatkozik arról, hogy megválasztása esetén a hat párt közül melyik frakciójába kíván majd beülni, és őt ott befogadják-e.
  • De ez sem elég, mert mindenkinek erkölcsi bizonyítványt is be kell mutatnia, 
  • vagyonnyilatkozatot kell tennie.
  • Amire pedig a rendszerváltozás óta nem volt példa, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Leváltárától is igazolást kell kérnie valamennyi jelöltnek arról, hogy 1990 előtt nem volt a pártállami titkosszolgálatok ügynöke.
  • Ugyanakkor a rendszer fontos eleme, hogy valamennyi indulónak vállalnia kell: aki az előválasztást elbukja, beáll a győztes mögé, és a valódi választásig mellette fog kampányolni, különben semmi értelme az egésznek.

A közös listát állító pártok egyébként kizárólag olyan képviselőjelölteket támogatnak,

  • akik átesnek az ellenzék által közösen megszervezett szigorú átvilágításon,
  • aláírják a jelölti feddhetetlenségi nyilatkozatot és a közös kormányzás alapelveit leíró értéknyilatkozatot, valamint
  • írásban vállalják a közös kormányprogram végrehajtását, továbbá elfogadják azt az elvet, amely szerint megválasztásuk esetén a teljes magyar nemzet érdekében végzik képviselői munkájukat. Ez abszolút újdonság, mert a majdan megválasztandó képviselőket nem a frakciófegyelem köti majd, hanem a saját legjobb meggyőződésük szerint szavazhatnak.

Ami pedig a közös kormányzást illeti

feltéve, hogy sikerül leváltani a NER fenntarthatatlan rendszerét –,

a közös listát állító pártok vállalják, hogy kormányzásuk során megtisztítják Magyarország közéletét az azt hosszú ideje mérgező rendszerszintű korrupciótól, véget vetnek az oligarchák gátlástalan vagyonszerzésének, s megteremtik a feltételeit annak, hogy a NER korrupciós cselekményeinek elkövetői a független igazságszolgáltatás előtt feleljenek a tetteikért.

Ennek érdekében a pártok vállalják,

  • hogy visszaállítják az ügyészség és a bíróságok függetlenségét,
  • csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, valamint egy
  • széles körű átláthatósági csomag elfogadásával transzparenssé teszik a kormányzat közpénzfelhasználását és a pártfinanszírozási rendszert.
  • Hitet tesznek amellett is, hogy véget vetnek az oligarchák gátlástalan vagyonszerzésének, és
  • megteremtik a feltételeit annak, hogy a NER korrupciós cselekményeinek elkövetői a reményeik szerint függetlenné váló igazságszolgáltatás előtt feleljenek a tetteikért.

A közös listát állító pártok

  • helyreállítják a sajtószabadságot,
  • a tekintélyelvű rezsimekben tapasztalt hazug és gyűlöletkeltő pártpropagandát sugárzó közmédia helyett kiegyensúlyozott, minőségi közszolgáltatást teremtenek.
  • Ami pedig a szinte legfontosabb ígéret: minden valós társadalmi támogatottságú politikai párt és a civil társadalom bevonásával új alkotmányt hoznak létre, amit népszavazással erősítenének meg.

Végezetül vegyük kölcsön Orbán Viktor kedvenc fordulatát:

hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Forrás

Kapcsolódó

 

előválasztás

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. csipetke

    2021.07.10 11:35 at 11:35

    Ez mind oké, de pl nekem sok éve problémám, hogy orbán miért nem esett át teljes, és szigorú átvilágításon? Ez csak az ellenzéki jelölteknek kötelező? 30 éve rontja a levegőt orbán a politikában, de úgy tudom, hogy kizárólag ő nem lett átvilágítva. Azaz, orbán nemzetbiztonsági kockázatot jelent..

  2. Kelemen András

    2021.07.10 18:12 at 18:12

    Az ügynöklisták nyilvánosságra ételét miért nem vállalja az ellenzék győzelem esetére?

  3. Zsóka Podina

    2021.07.10 20:33 at 20:33

    Honnan tudod mar elore, h nem nyitjak meg? Mivel az ellenzeki kepviselo csak az lehet, aki 1990 elott nem volt besugo, mar eleve nyugodtan megnyithatjak. Aki meg nem kepviselojelolt, azzal meg nincs teendo.

  4. Novákné Száraz Margit

    2021.07.10 22:01 at 22:01

    Civil.szakember legyen a Közt.Elnök, aki nem bólogató jános lesz. Nem kellene ennyi eltartott államtitkár, meg minden dologra miniszteri.biztos. Jó lenne ha nem az lenne az elsődleges de második sem hogy 50 % emelik illetményüket. Nincs szükség parlamenti.hadseregre. Lehet civil frakció is ?

  5. Pingback: Az MSZP pártigazgatója szerint "Karácsony Gergely több szempontból is fontos igazodási pont" - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük