Connect with us

Blogbazár

Magyar György: Orbán nélkül még koronavírus sincs?

magyar-ereszcsatorna
Megosztás

Önmérsékletet kért a koronavírus okozta járvány kapcsán Orbán Viktor a politikai pártoktól, s úgy fogalmazott: az emberek védelme nem pártpolitikai ügy. Igaza van, de úgy tűnik, nélküle ebben az országban semmi nem történhet, miközben azt mondta: a hatósági emberekre meglehetősen nehéz idők várnak.

Ám akkor miért nem hagyja, hogy a „hatósági emberek” tegyék a dolgukat,

és ne várjanak az ő jóváhagyására. Ha persze így lenne, soha nem derülne ki, hogy a miniszterelnök személyesen véd meg minket még a koronavírustól is!

„Most a koronavírus minden figyelmet magához vonz, de a történelmi kihívás továbbra is a migráció”

– kezdte szokásos pénteki rádióinterjúját csaknem másfél hete, még február 28-án a miniszterelnök. Orbán Viktor kijelentette azt is:

„számítanunk kell migránshullámokra, számítanunk kell rendszeres tömeges támadásokra a magyar határkerítésnél”.

Igaz, akkor még talán egyetlen koronavírussal fertőzött betegről sem tudtak Magyarországon. Érdekes, hogy Orbán saját honlapján jelentette be március 4-én, hogy kissé változott a helyzet: van már két iráni fertőzött diák nálunk. Ezek a fiatalok február 22-én jöttek vissza Magyarországra, és 24-én jelentkeztek vizsgálatra. Orbán tehát tudhatott (tudnia kellett volna) ezekről az esetekről. Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszternek meg végképp képben kell lennie, különben alkalmatlan a posztjára.

Ehhez képest csak március 5-én kaptunk korrekt (?) információt a kormányfő részvételével tartott sajtótájékoztatón a történésekről.

Ettől kezdve kinek és mit higgyünk el?

Mit hablagyol egy szakminiszter arról, hogy a diák nem árulta el, melyik intézményben tanul, miközben az állam jószerivel mindent tud rólunk? Az egyetemek meg kötelesek nyilvántartást vezetni a hallgatókról, szóval elég lett volna a diák nevét beütni egy keresőprogramba. Ez valamiért több napig nem sikerült.

Orbán Viktor a politikai pártoktól önmérsékletet kért, s úgy fogalmazott: az emberek védelme nem pártpolitikai ügy. Igaza van, de úgy tűnik, nélküle ebben az országban semmi nem történhet, miközben azt mondta: a hatósági emberekre meglehetősen nehéz hetek, de az is lehet, hogy hónapok várnak. Ám akkor miért nem hagyja, hogy a „hatósági emberek” tegyék a dolgukat, és ne várjanak az ő jóváhagyására? Ha persze így lenne, nem derülne ki, hogy a miniszterelnök személyesen véd meg minket még a koronavírustól – is!

Nem kevésbé érdekes, hogy mi dolga van Orbán belbiztonsági főtanácsadójának ebben az ügyben,

aki már március 1-jén azt nyilatkozta, hogy összefüggés van a koronavírus és az illegális migráció között. Megint a „migráncsok” a bűnbak? Pedig akkor még elvileg nem is tudhatta, hogy két iráni egyetemista az első két beteg Magyarországon. Akik persze nem „migráncsok”, hanem nyilván milliókat fizetnek azért, hogy itt orvosi diplomát szerezzenek. De ez Bakondit nem zavarta, ráadásul bejelentette azt is, hogy határozatlan időre felfüggesztik az illegális migránsok beengedését a tranzitzónákba. Mintha eddig beengedték volna őket… A migráció, valamint a koronavírus-fertőzés és annak terjedése közti kapcsolatot vizsgálni kell – nyilatkozta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Fidesz egyik főideológusa, a Századvég jogi szakértője is az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Csak mellesleg: a kormány szeptember 7-ig meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére történő elrendeléséről, valamint a válsághelyzet elrendelésével, fennállásával és megszüntetésével összefüggő szabályokról szóló rendeletét.

Tényleg nem zavar senkit, hogy nincs bevándorló, és a hatalom a válsághelyzet kihirdetésével a SAJÁT TÖRVÉNYÉT veszi semmibe?

Még egy apróság:

koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzset hozott létre a kormány, amely március 3-án még úgy nyilatkozott, hogy továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon. Másnap a kormányfő szerint már volt két beteg. Tudják az illetékesek, mit beszélnek? A legfrissebb hírek szerint különben már kilencen vannak, ezért a kórházakban általános látogatási tilalmat rendeltek el, és lemondták a március 15-i központi ünnepséget is. Ez most indokolt óvatosság vagy pánikkeltés? A koronavírussal kapcsolatban ugyanis közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt már négy büntetőeljárást folytat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája.

Azon meg elegánsan lépjünk túl,

hogy a törzs ügyeleti központjának vezetője egy rendőr ezredes, és miként a főnöke, Pintér Sándor belügyminiszter, bizonyára ő sem igazán képzett járványügyi szakértő. Igaz, ez még mindig jobb, mint ha Kásler Miklósra bízták volna a helyzet kezelését, mert még a végén azt javasolná, hogy tartsuk be az tízparancsolatot, és semmi baj nem érhet minket, hiszen akkor a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető.

Tényleg mi vagyunk az egyelőre koronavírustól nagyjából mentes, ám mentálisan sérült politikusok országa?

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük