Connect with us

Kerítésen innen

Magyar honvédelem: 32 millióért veszünk díszkardot

Magyar honvédelem: 32 millióért veszünk díszkardot
Megosztás

Nagy a mozgolódás a kormányban a honvédség fejlesztésével kapcsolatban. Új hír, hogy borsos áron vesz tiszti kardokat a honvédelmi tárca Védelemgazdasági Hivatala –  derül ki a keddi Közbeszerzési Értesítőből.

XXI. századi hungarikum

A hivatal összesen 32,7 millió forintért szerez be maximum 300 darab gyalogtiszti szablyát a 2018-2020-as időszakban, a díszfegyverek pedig a tisztavatás és a katonai tisztelgés kellékei lesznek.

A közbeszerzést a ceglédi VB Swordshop Kft. nyerte el: darabonként átlagosan 109.200.-  forintért vállalták a szablyák elkészítését, de még ez is kedvező ajánlat volt a minisztériumi elképzeléshez képest, hiszen a tárca eredetileg 45,2 millió forintra becsülte a beszerzés összeértékét.

Keressük ellenfelünket kizárólag díszkarddal kűzdésre

Igaz, még a kedvezőbb ajánlat összeg is soknak tűnik: a HM ugyanis a beszerzés során „Osztrák-magyar M.1861” gyalogtiszti szablyát rendelt, ugyanezt a típust pedig egy replikagyártással foglalkozó fővárosi bolt  darabonként 46-49 ezer forintért is legyártotta volna.

(forrás: nepszava.hu)

Mi jöhet még? Fegyvergyártó összeszerelő-ország

Orbán Viktor azt üzente….. regimenttoborzás 2018 Magyarországán!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük