Connect with us

Ez a nap

Kétéves magyar migráns gyerek is szenved Trump miatt

Levente, a magyar migráns kisfiú szüleivel
Megosztás

Az itthon élő nővére és állítólag a külügy is felvette a kapcsolatot az amerikai befogadóállomással, ahol a szüleitől elszakított magyar kisfiú van. Levente nem beszél angolul, egyedül töltötte a születésnapját és alig eszik.

Egy kétéves magyar kisfiú is áldozatául esett Donald Trump amerikai elnök szigorának, és a szüleitől elszakítva jelenleg egy New York-i befogadóállomáson van, miután a szülei illegálisan próbáltak Kanadából az Egyesült Államokba jutni, de a határőrök elkapták őket, és az eljárás alá vont szülőktől elválasztották gyereküket, míg a szülők őrizetben vannak.

A kisfiú 23 éves nővére kész magához venni a gyereket, de egyelőre nehezen halad az ügyintézés. A lány a Blikknek azt mondta, már minden kért iratot az amerikai hatóságok rendelkezésére bocsátott, de eddig még információt sem kapott a kisfiú állapotáról. Szerinte édesapja és barátnője nem bűnözők, nem ezt érdemlik.

Levente hetek óta egyedül van egy Bronxban található menekültközpontban

Végtelenül szomorú, hetek óta alig eszik, nem beszél, valószínűleg sokáig nem heveri ki az őt ért traumát.

A szülőket – Zs. Reginát (42) és K. Lászlót (45) – jelenleg egy állami zárkában tartják fogva Buffalóban, távol a gyermeküktől.

– A legfőbb probléma, hogy a kisfiú nem beszéli a nyelvet – mondta John Young, a család barátja a Times Union amerikai portálnak. – László egy hónappal ezelőtt keresett meg azzal, hogy próbáljam kideríteni, hol van a kisfia, valamint segítsek elintézni, hogy 23 éves lánya, Laura hazavihesse őt Magyarországra – mesélte a férfi.

(Forrás: Blikk)

Kapcsolódó:

Tizenhét tagállam indít pert a Trump-kormány ellen a bevándorló családok szétszakítása miatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük