Connect with us

Kerítésen innen

Magyar Nemzet újratöltve!! – hetilap lesz belőle

Magyar Nemzet
Megosztás

Május 18-tól újra lesz mit forgatniuk azoknak, akik szerették a Magyar Nemzetet. Május 8-ra szamizdat számmal nyitnak, 18-tól pedig, ha péntek, akkor keressék az újságosoknál Magyar Hang néven.

Magyar Hang

György Zsombor, a Magyar Nemzet utolsó főszerkesztő-helyettese árulta el a zoom.hu-nak, hogy

„Május 8-tól kijövünk a nulladik számmal, a parlament előtti tüntetésen 20 ezer példányt árulunk majd, kézből. Május 18-tól pedig hetilapként, Magyar Hang néven élünk tovább”

Három héttel ezelőtt vált ismertté, hogy a finanszírozási problémák miatt, a tulajdonosok döntése alapján megszűnik a Magyar Nemzet napilap és annak online verziója, az mno.hu, valamint elhallgat a Lánchíd Rádió is. A Heti Válasz pedig új befektetőt keres. Simicska Lajos egyetlen médiacégét tartja életben, de a Hír TV működését is racionalizálja a fennmaradás érdekében. Beszámoltunk arról is, hogy György Zsombor egy közösségi finanszírozással működő hetilap indításában gondolkodott, ehhez még befektetőt kerestek.

„Épp most jövök a Magyar Postától, megegyeztünk, május 18-tól előfizetéssel szállítják az olvasókhoz, ennek díja 450 forint lesz. Az utcai áruspéldány pedig 500-ba kerül, péntekenként jelenünk majd meg”

– mondta György Zsombor.

Közélet, politika, magazin

Az újságíró elmondta, a törzscsapat 20-25 emberből áll majd, külsősökkel is számolnak, de mindenki a Magyar Nemzet volt munkatársa. Olyan ismertebb nevek is velük tartanak, mint Torkos Matild, Szerető Szabolcs, Lukács Csaba, Puzsér Róbert és Marabu. Első időszakban mindenki társadalmi munkában dolgozik majd a 24 oldalas újságon. Tematikája hasonló lesz, mint az az egykori szombatonként megjelenő Magyar Nemzet Magazinnak, kicsit több közélettel és politikával.

Hozzátette, tudja, hogy sokaknak ez az összeg magas, de ennél olcsóbban nem lehet megoldani a megjelenést. Ezzel együtt a sajtószabadság támogatását is kérik, nem áll mellettük sem befektető sem hirdető. Az előfizetők tartják majd életben őket, nincs mögöttük tőke. A lapot az előző szamizdat számhoz hasonlóan Pozsonyban nyomják, mert Magyarországon nem találtak olyan céget, aki az ellehetetlenült piacon vállalta volna.

Az online felületük él már, www.magyarhang.org-ként lehet őket megtalálni, itt egyelőre az előfizetésről tájékozódhatnak az érdeklődők.

(forrás: zoom.hu)

Ungár Péter tényleg ajánlatot tesz a Magyar Nemzetre

Simicska behódolt? – megszűnik a Magyar Nemzet!

Nem kell az adomány a megszűnt Magyar Nemzettől! – Rettegni jó, erre szavazott a magyarok többsége!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük