Connect with us

Kerítésen innen

Magyar neonácik DK-s és MSZP-s zászlót égettek

Megosztás

A Betyársereg és az Identitesz fúziójából létrejött magyar szélsőjobbos Erő és Elszántság mozgalom a Szabadság téren tartott megemlékezést a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.

Isten, haza, család

Lantos János elnökségi tag szerint a bolsevizmus legalapvetőbb elemei nem a gazdasági kérdések, hanem, hogy hadat üzennek Istennek, hazának és családnak.

Úgy gondolják, majd ők megtisztítják a magyar közéletet azon pártoktól-politikusoktól, akik nekik nem tetszik.
Ismerős forgatókönyv. Utána majd jönnek a kisebbségek, a másként gondolkodók, a melegek, a zöld szeműek a sor végtelen.

Nem ez az első fenyegetőzésük. Tavaly ősszel egy általuk szervezett tüntetésen bejelentették, hogy menekülttáborokat fognak felgyújtani s háborút hirdettek a neoliberalizmus ellen.

Természetesen tagadják, hogy ők neonáci eszméket vallanának. Ám akcióik, s mottójuk ennek ellentmond. Jelszavuknak Joseph Goebbels záró szavait választották, amit 1943-as hírhedt beszédében mondott el, s aminek végén totális háborúra szólította fel a német népet.

„Ébredj nemzet tombolj vihar!”

S egy gondolat a végére. Ők úgy vélekednek, hogy az, amit képviselnek, nem egyezik a fasiszta eszmével. De nem attól lesz valaki kirekesztő, hogy letagadja nézeteit, hanem attól, ahogyan gondolkodik embertársainkról.

Egy hírhedt német neonáci is ott lesz a magyar külügy konferenciáján

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük