Connect with us

Bulvár

Magyar Péter – Vogel Evelin csörte – beindult a heti adok-kapok – Frissítve!

Magyar Péter - Vogel Evelin csörte - beindult a heti adok-kapok
Megosztás

Nem tisztünk eldönteni, hogy a két szemben álló fél közül ki ferdíti az igazságot és ki nem (annyira?), így tényszerűen igyekszünk beszámolni a Magyar Péter ex „kapcsolata” Vogel Evelein videóriportjában elhangzottakról és a pártelnök viszont-bejegyzéséről.

A Vogel-vonal

Vogel Evelin interjút adott az Indexnek, melyben a többi között arról beszél, hogy

a Tisza Párt elnöke „nem az, akinek látszik”.

Vogel úgy nyilatkozott,

Magyar „alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott”.

Elmondása szerint Magyar aznap, amikor a Varga Juditról készült hangfelvételekkel bement az ügyészségre, nem sokkal korábban odaadta neki a laptopját és különböző dokumentumokat, hogy rejtse el azokat. Magyar úgy gondolta, sokkal erősebb ütőkártyát jelentenek a nála lévő hangfelvételek annál, mint amekkora hatást kiváltottak – vélekedett Vogel, aki nem tud róla, hogy volt párjának lennének további hangfelvételek is a birtokában. A volt barátnő szerint a politikus elsősorban önmagát építette, míg csapata a szervezetépítésen igyekezett dolgozni.

„Én voltam az, akin csapódott Péter haragja, az elégedetlensége. Nem volt ott velünk, nem dolgozott a többiekkel, nem volt meg a személyes kapcsolata, néha bejött, végigrohant az irodán”.

Elmondása szerint Magyar egyszer az utcán üvöltözött vele, erre így emlékszik:

Ott megijedtem, fenyegetve éreztem magam és féltem.

Szerinte Magyar sokszor használta őt eszközként, anélkül, hogy megbeszélte volna vele. Az Indexnek adott 50 perces interjúját Vogel azzal zárta, hogy bízik abban, hogy Magyar „nem fog teljesen megőrülni”.

Magyarverzió

Magyar Péter a reakcióját azzal kezdte, hogy

„Evelin a barátnőm volt, szívből szerettem”.

Állítása szerint 2023 áprilisa óta támogatta volt párját anyagilag. Később arról ír, hogy Vogel hónapokkal a szakításuk után bukkant fel, közvetlenül az első partizános interjúja után, és kereste fel azzal, hogy szeretne vele újra összejönni. „A tavaszi turbulens időszakban komoly nyomás nehezedett rám, szerettem volna, ha van valaki mellettem, akiben bízhatok, aki támogat. Tudta hogy milyen terhelés alatt vagyok, de amikor valóban szükségem lett volna rá, nem volt mellettem. Ebben az időszakban is én tartottam el, én fizettem a lakását. Ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy Evelin nem velem akar lenni, hanem csak lehetőséget látott bennem. Ahogy mondta, soha nem volt ilyen közel a «first lady» pozícióhoz. Mikor szakítottunk, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számunkra, hogy mi motiválta igazából a velem való kapcsolatában.

A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a Tisza Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nemcsak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget

– fogalmazott Magyar, hozzátéve, hogy miután a zsarolását visszautasították,

Vogel felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével, Kubatov Gáborral, és havi 5 millió forintért és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az Indexen megjelent interjút.

Állítja:

„A kapcsolatunknak nem úgy és nem azért lett vége, ahogy az interjúban elhangzott, hanem a fenyegetései miatt, illetve azért, mert rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról. A Fidesszel kötött piszkos megállapodásának részét képezi a hang- és képfelvételek átadása is”

hozzátéve:

amikor pár hete Radnai Márk alelnökkel szembesítették Vogelt azzal, hogy több forrásból tudomásuk van „az állampárttal kötött undorító, az orosz titkosszolgálatokat meghazudtoló megállapodásáról és arról, hogy 11 órányi felvételt adott át Kubatovéknak, meglepődött, de semmit nem tagadott.”

Magyar arról is ír, hogy feljelentést tesznek zsarolás bűntette miatt.

Forrás

Frissítve!

Vogel Evelein közösségi oldalán reagált:

„Számítottam rá, hogy Péter agresszívan fog reagálni, ha elmondom a történetünket a nyilvánosságnak. Arra azonban nem gondoltam, hogy hogy ilyeneket állít majd rólam.

Büszke nő, anya vagyok, ezt nem hagyom, hogy elvegyék.

Az igazság az, hogy én soha nem zsaroltam meg Pétert, sem senki mást a Tisza Pártból. Éppen Péter volt az, aki folyamatosan olyan hangulatot teremtett, melyben nehéz volt már létezni, nem csak nekem. Az ígérgetésre, a kamuzásra, a játszmákra, a manipulációra, a feszültségkeltésre nemcsak egy kapcsolatot, de egy szervezetet sem lehet felépíteni, nemhogy országot ilyen elvek mentén vezetni. Ha az exem tényleg beváltja a fenyegetését, és feljelent, akkor nem fogok tudni mást tenni, mint megvédeni magam, a nyilvánosság előtt, egyedül, nőként. Erőből, indulatból erőszakosan elnyomni valakit, mint ahogy most velem teszi, teszik abból semmi építő nem születik.

Péter! Te tudod, hogy soha nem akartam ártani neked, és most sem tettem.

Tisztában vagy a közös múltunkkal, a szép részekkel, a vitákkal, a helyzetekkel, amin átmentünk. Innen pontosan tudod, magadban, legbelül, hogy semmi olyat nem mondtam, ami igazán ártana neked, vagy a közösségünknek, a pártnak, ami ugyanúgy a te gyereked, mint az enyém is. Vannak dolgok, amiket azonban meg kell ismerniük az embereknek. Én ugyanis még mindig hiszek egy valódi változás lehetőségében, de attól félek pont a te személyiséged lesz ennek az akadálya.

Péter! Értsd meg! Ennyi rengeteg ember hitét nem rombolhatod le!

Apropó: Arról miért nem írtál, miként fenyegettetek Márkkal? Arról miért nem beszélsz, hogy mi történt, amikor elmentem hozzád a cuccaimért? Miért nem említed, hogyan fantáziáltál a fiam sorsáról, ha nem teszem meg, amit akarsz? Miért nem írsz arról, hogyan mentél el anyukámhoz, hogy rajta keresztül gyakorolj nyomást rám?

Engem többé már nem tudsz megijeszteni! „

Szerző