Magyar rémmesék

Konok Péter történész szinte minden írása egy-egy apró, fájdalmasan nevetséges szatirikus mestermű.  Ez a mostani Helloween-re készült szösszenet még ezek közül is kiemelkedik gyilkos humorával.

Kíváncsi ember vagyok, erre már sokszor ráfaragtam

Alighogy besötétedett, már dörömböltek is az ajtón, nyomták a csengőket. Két csengőnk is van: egy régi vezetékes, még az előző tulaj hagyta ránk, és sosem működött, meg egy olcsó vezeték nélküli, amit én szereltem fel. Hol működik, hol nem, van valami szellem a gépben, aki eldönti. Kimentem, hogy megnézzem, ki az Kíváncsi ember vagyok, erre már sokszor ráfaragtam.

Ott zsibongott az egész bagázs. A kis Lali máig is harcoló halott szögedi huszárnak öltözött, Tóni helikopterbalesetnek (fejéből papundekli-rotorlapátok álltak ki), Lacika két műanyag szemet ragasztott dús bajuszára, ettől úgy nézett ki, mint Pom Pom legutolsó meséje, amelyben felzabálja őt egy vérmes vérbunkó. Skribler Zsolti a jól ismert náci zombi jelmezébe bújt, mellén begörbített karmú lovagkereszt, a Szalonkás Zsolti puskás szellemlovas lett, fején csúcsos, fehér kámzsa.

Pistvánka texasi láncfűrészes favágónak maszkírozta magát, Petike pedig – ki tudja, miért? – bedrogozott Mikiegérnek. Szilárdkának volt a legjobb jelmeze: ő egyszerűen Szilárdkának öltözött, semmi smink, semmi álca, ijesztő volt még ránézni is. Elöl pedig a bandavezér, fején élethű korona (lehet, hogy eredeti?): akárki láthatta, ő a Rémkirály, a hírhedett óriás vértörpe, Szekondhend Szauron.

A folytatásban: vagy helyett is