Connect with us

Kiemelt hírek

Magyar vakcina-szabadságharc bizonytalan időre felfüggesztve – megint jön az uniós Pfizer vakcina

Megosztás

Emlékeznek még idén májusban az Orbán-kormány volt az egyetlen az EU-n belül aki kilépet a közös vakcinabeszerzésből. Akkor nagy mellénnyel arról beszéltek, hogy nálunk már vakcinabőség van, és mire az megcsappanna elkezd termelni a debreceni vakcinagyárunk. Orbánék ebben is „tévedtek”.

vakcina
Megosztás

Emlékeznek még idén májusban az Orbán-kormány volt az egyetlen az EU-n belül aki kilépet a közös vakcinabeszerzésből. Akkor nagy mellénnyel arról beszéltek, hogy nálunk már vakcinabőség van, és mire az megcsappanna elkezd termelni a debreceni vakcinagyárunk. Orbánék ebben is „tévedtek”.

Variánskövető Pfizert rendeltek a tagállamok

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke konkrét országok említése nélkül arról beszélt az EU-csúcsot lezáró éjjeli sajtótájékoztatón, hogy a tagállamok úgy döntöttek: több, mint 180 millió dózist rendelnek a Pfizer/BioNTech omikronra specializált variánskövető vakcinájából a májusi harmadik beszerzési szerződés keretében rögzített lehetőséggel élve. Elárulta azt is, hogy a szerződés szerint a két vállalatnak 100 napja van arra, hogy kérés esetén kifejlessze a variánskövető vakcinát. Mindez azt jelenti, hogy a most eldöntött és bejelentett uniós megrendelés alapján március végére-április elejére lehet készen ez a variánskövető vakcina, amit feltehetően leghamarabb április-május körül tud engedélyezni az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), hiszen azt ígéri, hogy jórészt a kifejlesztéssel párhuzamosan viszgálja a készítményt.

Itt a fordulat: Magyarország is tárgyal

Megkerestük  -írja a Portfolio- a Koronavírus Sajtóközpontot azért, hogy erősítsék meg, vagy cáfolják azt a Portfolio-értesülést, hogy:

„Magyarország is beszállt abba a bő 180 millió dózist kitevő omikron variánskövető Pfizer/BioNTech közös uniós vakcinarendelésbe, amelyet tegnap éjjel jelentett be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke országnevek említése nélkül.”

Erre a Sajtóközpont ezt a választ küldte:

Az omikron variáns miatt induló új uniós vakcinabeszerzés feltételeiről Magyarország jelenleg egyeztetéseket folytat az Európai Bizottsággal.

Mindez egyértelműen arra utal, hogy néhány hónap leforgása alatt nagyot változott a kormány álláspontja a központi uniós vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban, ugyanakkor már voltak arra utaló jelek, hogy ez a változás bekövetkezik (lásd: gyerekeknek szánt vakcinák).

A háttér: miért tárgyal mégis Magyarország?

Érdemes felidézni, hogy a májusban aláírt harmadik Pfizer-vakcina rendelési szerződésből egyedüli tagállamként Magyarország maradt ki arra hivatkozva, hogy rengeteg vakcinánk van és 2022 nyara-ősze körülre úgyis termelésbe áll a debreceni oltóanyaggyár. Az élet azonban azóta nagyot változott, és lényegében felülírta ezt a képet, mert

a 3. oltások beadása is szükségessé vált, amely program örvendetes módon gyorsan felfutott az utóbbi hetkeben és már több mint 3 milió dózist beadtak belőle,
már több, mint 2,8 millió dózis vakcinát elajándékozott a kormány külföldi országoknak,
a vakcinák egy részének lejárt a szavatossága (pl. Szputnyikból 200 ezer darabot meg is kellett semmisíteni), illetve az oltási sor miatt nem feltétlenül használható.
Így tehát összességében jelentősen apadt az elérhető vakcinakészlet, ami az alábbi táblázatunk adatai szerint már „csak” 12 millió dózis körül jár. Ebből „csak 3,5 millió dózis az mRNS technológiát képviselő Pfizer, illetve Moderna készítménye. Eközben még közel 3 millió ember nincs harmadszorra beoltva, aki elsőre és másodszorra már vállalta az oltást.

A cél egyértelműen az lehet, hogy minél több, akár a rövidesen szükségessé váló 4. oltásokra is elegendő Pfizer-vakcinát tudjon biztosítani a kormány az embereknek.

Kapcsolódó

vakcina

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük