Connect with us

Kultúra

Magyar világpremierek a montreali filmfesztiválon

Megosztás

Nyolc magyar film – köztük öt világpremier is – látható lesz az augusztus 23-án kezdődő montreali nemzetközi filmfesztiválon.

Megosztás

Nyolc magyar film – köztük öt világpremier is – látható lesz az augusztus 23-án kezdődő montreali nemzetközi filmfesztiválon, amely egyike a világ 15 A-kategóriás seregszemléjének.

Két magyar alkotás a versenyprogramba kapott meghívást

A versenyprogramban Topolánszky Tamás Yvan a világhírű magyar rendezőről, Kertész Mihályról (Michael Curtiz) és a Casablanca című filmklasszikus születéséről szóló, Curtiz című alkotása, valamint Szász Attila (A berni követ, Félvilág) egy szovjet kényszermunkatáborba hurcolt nő tragikus történetét bemutató, Örök tél című rendezése kapott meghívást – olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap szerdai közleményében.

Versenyben egy első- és egy dokumentumfilm

Az elsőfilmek versenyében indul Schwechtje Mihály Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című „tini thrillere”, amelynek témája az internetes zaklatás. A dokumentumfilmek között versenyez Elek Dóra Világlátó Baltazár című munkája.

A Fókusz válogatásban is egy magyar mozi

Nagypál Orsi Nyitva című első mozifilmje a Fókusz elnevezésű válogatásába kapott meghívást. A Filmalap támogatásával készült, szókimondó romantikus vígjáték a monogámia lehetetlenségéről és alternatíváiról szól Radnay Csilla, Kovács Lehel, Jordán Adél, Péterfy Bori, Ötvös András, Lénárdt Laura és Brasch Bence szereplésével. A Nyitva a magyar mozikban októbertől lesz műsoron.

Sándor Pál filmje a World Greats programban

Sándor Pál bohém komédiásokról szóló, Vándorszínészek című legutóbbi alkotása a World Greats programban lesz látható Montrealban. A 19. századi vándorszínészek életéről szóló filmben Martinovics Dorina, Mohai Tamás, ifj. Vidnyánszky Attila, Nagy-Kálózy Eszter, Gáspár Sándor, Hegedűs D. Géza és Rudolf Péter szerepel.

Két rövidfilm is versenyben

A rövidfilmek között Pápai Pici Varjúháj és Molvay Norbert Jövő szerdán című alkotása versenyez.

A fesztiválon tartják a Curtiz, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-), a Nyitva, a Varjúháj és a Jövő szerdán világpremierjét is.

(Forrás: MTI)

Megnyílt Karlovy Varyban az 53. nemzetközi filmfesztivál

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük