Connect with us

Kerítésen innen

Magyarország elszigetelődése a tét

Megosztás

A szocialisták kezdeményezték, hogy a legnagyobb Európa-párti erőként hozzák létre a lehető legszélesebb Európa-párti szövetséget.

Megosztás

Biztos vagyok benne, hogy együtt egy önbizalomtól duzzadó, nyitott, minden polgárával egyformán törődő és tisztességes bért biztosító, a kihívásokkal szembenézni képes Európát építhetünk együtt, mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke az MSZP első emberével és választmányi elnökével, illetve EP-képviselőivel (Ujhelyi István, Szanyi Tibor) közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A szocialisták EU-szenvedélye töretlen

„Az MSZP-nek elévülhetetlen érdemei vannak Magyarország uniós csatlakozásában. A szocialisták EU-szenvedélye azóta is töretlen, ezért kezdeményeztük, hogy a legnagyobb Európa-párti erőként hozzuk létre a lehető legszélesebb Európa-párti szövetséget” – deklarálta Tóth Bertalan.

Az MSZP elnöke azt ígérte, minden szélsőséges populista nézettel és figurával szemben felveszik a harcot. Például Orbán Viktorral, aki olyan szélsőséges pártokkal működik együtt, amelyek kifejezetten az európai közösséggel szemben határozzák meg magukat, és hitvallásuk ugyanaz, mint a magyar miniszterelnöké:

„az EU csak adja a pénzt, de nem merészeljen semmilyen európai normát – például a jogállamiságot – számon kérni”.

A Fidesz a multik és a tőke oldalán áll

Frans Timmermans-szal többek között az MSZP által csak rabszolgatörvénynek csúfolt készülő jogszabályról beszélgetett a szocialisták Brüsszelben vendégeskedő választmánya. (Emlékeztetőül: ennek lényege, hogy a munkáltatók 400 órányi túlórát kényszeríthetnek dolgozóikra, és a pluszterhelést csúszva fizethetik ki.) A tervezetből Tóth Bertalan szerint egyértelmű, hogy a Fidesz a multik és a tőke oldalán áll – épp ezért különösen fontos az MSZP „szociális demokrácia” programja, amelyik megvédi az alkalmazottakat a munkáltatói önkénytől.

Timmermans szerint nincs veszélyben Magyarország uniós tagsága, biztos benne, hogy az emberek többsége szereti és az unióhoz akar tartozni. És az EB alelnöke nem is tudja elképzelni az európai közösséget Magyarország nélkül. Ha Orbán Viktor politikája folytatódik, akkor Magyarország tagadhatatlanul egyre jobban elszigetelődik.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó

Orbán szerint az Európai Bizottság is ellenség

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük