Connect with us

Kerítésen innen

Magyarország is választ!

Orban
Megosztás

Úgy tűnik, minden idők legaktívabb Ep-választása elé nézünk, legalábbis az első órák részvételi számai ezt ígérik.

Figyelem!

Mielőtt elindul szavazni, ne csak iratai érvényességét ellenőrizze, hanem nézze meg azt is, hova kell mennie voksolni, mert az elmúlt évi országgyűlési választásokhoz képest nyolc helyszínnel kevesebb van, de néhány helyszín változott is.

Szinte az elsők között adta le szavazatát Orbán Viktor és felesége. a miniszterelnök a voksolás után úgy nyilatkozott, hogy optimista, egyben azt is kiemelte, hogy mivel ebben az esetben listákra szavazunk, így kiderül, melyik párt mögött hányan állnak, ezért ez a voksolás a következő évek belpolitikáját is befolyásolja majd.

Persze  a miniszterelnök ebben az ünnepi pillanatban is ugyan úgy hallgat a központosított agymosásról, mint mindig.

Így álltunk reggel 9 óra tájékán  részvételi adatok megoszlása megyénként

Baranya megye                              7,92 százalék     24 064 szavazó
Bács-Kiskun megye                        8,5 százalék      35 474 szavazó
Békés megye                                  8,83 százalék    25 084 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       6,49 százalék    34 245 szavazó
Csongrád megye                            8,73 százalék     28 913 szavazó
Fejér megye                                   8,55 százalék     29 272 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye           8,24 százalék     29 623 szavazó
Hajdú-Bihar megye                        7,27 százalék     31 183 szavazó
Heves megye                                 8,49 százalék     20 531 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye      8,55 százalék     25 946 szavazó
Komárom-Esztergom megye         7,86 százalék     19 330 szavazó
Nógrád megye                               7,38 százalék     11 612 szavazó
Pest megye                                   7,87 százalék     79 970 szavazó
Somogy megye                             7,94 százalék     20 080 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye  6,27 százalék     28 141 szavazó
Tolna megye                                 8,25 százalék     14 994 szavazó
Vas megye                                    8,15 százalék     16 737 szavazó
Veszprém megye                          8,57 százalék     24 516 szavazó
Zala megye                                   7,83 százalék     17 604 szavazó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük