Connect with us

Kerítésen innen

Magyarország űrhajózásért felelős miniszteri biztosért kiált!

Megosztás

A messze földön híres magyar űrhajózás eddig sanyarú sorsú volt, még egy miniszteri biztosa sem volt. Nem csoda, hogy még (!) nem vagyunk űrnagyhatalom! Érzi az Orbán-kormány is, hogy ez nem mehet így tovább.

Ferencz Orsolya Ildiko
Megosztás

A messze földön híres magyar űrhajózás eddig sanyarú sorsú volt, még egy miniszteri biztosa sem volt. Nem csoda, hogy még (!) nem vagyunk űrnagyhatalom! Érzi az Orbán-kormány is, hogy ez nem mehet így tovább.

Nem tökölünk, legfeljebb egy év!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az űrkutatásért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki dr. Ferencz Orsolya Ildikót november elsejétől – idézi az mfor.hu a Hivatalos Értesítőt. A kinevezés visszavonásig, de legfeljebb egy évre szól.

A biztos feladata lesz gondoskodni az űrkutatási tárgyú szerződések, a szükséges szabályozások előkészítéséről, egyeztetéséről és kidolgozásáról, felügyelni az űrkutatás fejlesztésére vonatkozó stratégiák, szakpolitikák összehangolását és megvalósulását, valamint képviselni a kormányt a hazai és nemzetközi űrkutatási szervezetekben, fórumokon.

Az Űrkutatásért Felelős Főosztályon működő egy fős titkárság segíti munkáját.

Ferencz Orsolya Ildikó egyébként az ELTE Űrkutató Csoportjának tudományos főmunkatársa, fideszes önkormányzati képviselő a VIII. kerületben és lelkes szereplője az ECHO TV és manapság a HírTV „vitaműsorainak”.

Trump kiadta az ukázt: létrehozzák az amerikai űrhadsereget

Magyari Béla tiszteletére egy Gripen áthúzott Budapest felett

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük