Connect with us

Banánköztársaság

Magyarországon elfogynak a szegények

szegenyseg
Megosztás

Donald Trump bokros teendői mellett, magyar idő szerint csütörtök este felhívta a Karmelita kolostort – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Magyar Rádióban. A miniszterelnök szerint az amerikai járványügyi helyzetről és a választási kilátásokról egyeztettek.

Én meg csak legyintek egyet

Valahogy hihetőbben kellene hazudni. Egy bő hónapja a külügyér egy fb-videóban előadta, hogy a vonal másik végén a kínai külügyminiszterrel beszél, de valószínűbb, hogy csak a Bem téri portás volt az… Amikor véget ért a rögzítés, leadta a rendelést, hogy hozzon neki két sajtos rolót és egy bögre kávét a sarki péktől.

Nézzünk egy másik tegnap opuszt

Mintegy egymillió fővel csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon tíz év alatt – derült ki Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivőjének szavaiból a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

A tervet is túlteljesítettük

A szóvivő elmondta, 2008-ban még mintegy 3 millió embert érintett Magyarországon a szegénység.

A 2010-óta hatalmon lévő kormány viszont stratégiákat és akcióterveket dolgozott ki, hogy ez a szám csökkenjen; úgy tervezték, hogy 450 ezer fővel lehet kevesebb 2020-ig a szegények száma.

Az ÁSZ megállapította, hogy ezt jelentősen túlteljesítették, hiszen 2008 és 2018 között 908 ezer fővel csökkent a szegénységben élők száma

Jézusmária, meg vagyunk mentve

De, ha annyira nincsenek már szegények, miért is kell az iskolába készülő gyerekeknek adományokból megtölteni a táskáját.? Kásler miniszter miért lengette be, hogy a kormányzat 105 ezer hátrányos helyzetű gyereknek ingyen tanszereket biztosít? Erről azóta sincs hír, az ajánlat jól hangzott, a teljesítés már ködbe veszett…

Még, hogy nincs szegénység

Akkor, amikor a Központi Statisztikai Hivatal szerint már 400 ezer forint bruttó átlagkereset van Magyarországon, a tankerületek bruttó 140 ezer forintért keresnek szakos tanárokat az iskolákba.

Persze, mire jó a statisztika?

A klasszikus mondás szerint, állítólag Churchill mondta:

„Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok.”

Ez fokozottan igaz az országgyűlési képviselőkre. Akik voltak annyira szemfülesek, hogy a saját bérezésüket egy törvénnyel éppen az átlagkeresethez kötötték. Így aztán nincs mit tenniük,

ha az átlagkereset nő az Országgyűlés Hivatalának kutya kötelessége a nyomorgó képviselők fizetésének a felemelése is.

Nézzék meg a táblázatot, a Blikk becslése szerint 2021-ben akár 421 700 forintra is nőhet az átlagkereset, ami szép kis summát hozhat a képviselőknek.

Bár házelnökből (szerencsére) csak egy van, nem panaszkodhat Kövér László, aki akár havi 440 ezer forinttal is többet kaphat az emelés után.

Forrás: Blikk

Olyanról, hogy szolidaritás, ezek nem is hallottak

Ezt a szólamot csak akkor vették elő a kormánypárti mamelukok, amikor meg kellett indokolni, hogy miért vesznek el súlyos tízmilliókat a főleg ellenzéki vezetésű önkormányzatoktól. Az volt a szlogen: a koronavírus-járvány elleni védekezésből mindenkinek ki kell vennie a részét.

Az első negyedévben 15 százalékot esett a magyar gazdaság, Európában a harmadik legnagyobb csökkenést szenvedtük el.

Ennek megfelelően a kormányfő már elismerte, hogy idén el kellett engedni a hiánycélt is. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott:

„ha a kormány tartotta volna magát az eredeti hiánycélhoz, akkor megbénult volna az ország, ezért meg kellett emelni az idei évre várt hiányt.”

Na, szóval. Orbán Viktor fél kézzel megemelte a hiányt,

már csak arra várunk, hogy a koronavírus-járvány miatt megszűnt valamennyi munkahelyet is újrateremtse a jóságos miniszterelnök úr a drága kezével.

Ha viszont ez sem sikerül és mégsem csökken a szegénység (csak az ÁSZ és a KSH excell táblázataiban), akkor lesznek szívesek és az országgyűlési képviselők villámgyorsan lemondanak a kötelező fizetésemelésükről, különben nagy baj lesz.

Hackerek

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük