Connect with us

Blogbazár

Majd keressük Karácsony polgártárs… – „Túl vagyok életem első kormányülésén….”

karacsony-kormany
Megosztás

Kiderült, hogy aki tömegközlekedéssel megy a Várba, hamarabb odaér, mint aki nagy fekete autóval – kezdte Karácsony Gergely „élménybeszámolóját” közösségi oldalán a Karmelitában történtekről.

Túl vagyok életem első kormányülésén

Pont egy olyan kormány hívott meg, amelynek én, meggyőződésemből és elveimből fakadóan, hangos kritikusa, politikai ellenfele vagyok. Az voltam, és az is maradok. De most főpolgármesterként én azoknak vagyok ellenfele, akik a budapestiek érdekeit nem szolgálják, és azoknak partnere, akikkel a budapestiek érdekében együtt lehet és együtt kell dolgozni. A kormány és a főváros viszonya nem valamiféle alá-fölérendeltség, csakis partnerség lehet. A miniszterelnök, a kormány tagjai és magam is a nemzet fővárosaként beszélünk Budapestről. Ha ez így van, márpedig így van, akkor Budapest fejlődése, a budapestiek életminősége nem lehet egyik, vagy másik oldal politikai ügye, csakis nemzeti ügy, vagyis az ország érdeke.

De az, hogy miként is kell szolgálni Budapest fejlődését,

az sem egyik, vagy másik oldal politikai döntésén múlik, csakis a budapestiek döntésén. Nekik volt választásuk, két világos megközelítés közül dönthettek. A kormányé és a kormánypártok képviselőié egy élsport-fókuszú megközelítés, az én programom ezzel szemben zöld- és egészség-fókuszú megközelítés. A budapestiek október 13-án döntöttek, ezzel felállították a maguk prioritásait, és nekünk, a kormánynak és a fővárosnak is az a dolga, hogy ezt tartsuk szem előtt. Ezért vittem csak egy dolgot magammal a kormányülésre: a programomat.

A budapestiek felhatalmazása egyértelmű prioritásokat jelöl ki

a főpolgármester számára, és ebben az egészségügy fejlesztése, a zöldterületek növelése, a budapestiek életminőségével összefüggő ügyek megelőzik a satdionfejlesztéseket. Ezt képviseltem a kormányülésen, amelynek hangulata valahol a fagyos és a kedélyes között volt félúton. Ahogyan az várható volt, a konstruktív kormányzati nyilatkozatok után a kormánypárti lakájmédia máris megpróbálja elhazudni az álláspontomat, amit a kormányülésen is képviseltem. Legyen hát világos, mit képviseltem ma, és mit fogok képviselni a jövőben is.

A Fővárosi Közgyűlés döntésének megfelelően folytatódjék az Egészséges Budapest program, ennek keretében legyen mód a kerületi szintű járóbeteg-ellátás minőségének javítására, a diagnosztikai eszközpark fejlesztésére.
Ma egy évben több mint 30 ezer ember hal meg olyan betegségben, amely megelőzhető lenne. Az Eurostat adatai szerint 10-ből 8 75 év alatti haláleset megelőzhető lenne Magyarországon, így Budapesten is. Nem tudom elképzelni, hogy bárki vitatná: ezzel dolga van minden választott vezetőnek.

A szuperkórház ügyében a vita most annak elhelyezése körül van,

hiszen nem biztosított megfelelően a terület közösségi közlekedéssel való megközelíthetősége. Tájékoztattam a kormányt arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, a még el nem kezdett épületek megépítését nem kívánja a Vársoligetben, ehelyett a zöldfelületek növelését tartja fontosnak. Ezzel az eredetileg tervezett Liget-beruházásból sokmilliárdos megtakarítás érhető el.

Ami a stadionok ügyét illeti:

a Bozsik-stadion újjáépítése az utolsó fázisban van, mivel rombolni senki nem akar, így azt természetesen be kell fejezni. A ferencvárosi kézilabda-csarnok ügyében azt gondolom, mint a kerület új polgármestere, Baranyi Krisztina: az az elvárásunk, hogy az épület ne egyfunkciós legyen, hanem alkalmassá váljon kerületi rendezvényközpont céljaira. Az atlétikai stadion ügyében jelenlegi álláspontunk a kormányéval ellentétes. Mert ebben az ügyben is abból indulunk ki, mint minden más nagyberuházás ügyében:

  • 1. a beruházásoknak a zöldfelületek arányát növelniük kell
  • 2. a beruházások finanszírozásának és működtetésének fenntarthatónak kell lennie, és közösségi célokat kell szolgálniuk
  • 3. a beruházások költségeinek átláthatónak és ellenőrizhetőnek kell lenniük.

Készen állunk a tárgyalásra a kormánnyal az atlétikai stadionról is,

de előbb válaszokat várunk az egészségüggyel és a közösségi közlekedéssel kapcsolatos felvetéseinkre. Kérésemre november végén-december elején összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa. A következő napokban a kormány elküldi a beruházásokkal kapcsolatos részleteket

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük