Majka fejtágítót tartott Szijjártónak, aki megígérte, hogy felterjeszti a hallottakat

Hétfőn este került ki Szijjártó Péter külügyminiszter közösségi oldalára a fotó, ami tanúsította, hogy Majka meglátogatta a Külügyminisztériumban. A hír hallatán megoszlottak a vélemények, volt, aki Majkát simfelte, volt, aki a külügyért, mindkettőjüket azért, hogy miért találkoztak a másikkal. Az sem kerülte el a figyelmet, hogy az esetről csak az egyik fél érezte úgy, hogy nyilvánossá kell tennie és az nem Majka volt!

Kedden Majka is megszólalt….

A találkozásról a külügyminiszter még egy közös fotót és egy rövid posztot is megosztott a Facebook-oldalán.

“Egyszerre voltunk covidosok. Mindketten rendesen elszenvedtük. Most már abban reménykedünk, hogy minél előbb mehetünk koncertre. Ő énekelni, én hallgatni”

– fogalmazott Szijjártó.

A Telex ezután megkereste Majkát is,  megkérdezzék ő mit gondol a találkozóról. A zenész a lapnak elmondta, hogy van egy személyes kapcsolatuk a külügyminiszterrel, és már hónapokkal ezelőtt megbeszélték a mostani találkozót.

Majka azt is elmondta, miről esett szó a hétfői találkozón

„Az elmúlt egy évet beszéltük ki zeneipari szempontból. Elmondtam neki, hogy én hogy láttam az elmúlt egy évet, és szerintem hogyan lehetne segíteni ennek az iparágnak, ami nehéz helyzetbe került a járvány miatt”

– nyilatkozta Majka a portálnak.

Azt is mondta, hogy a többi közt a katázó előadók problémájára hívta fel a figyelmet, az élőzenei rendezvényekre vonatkozó 27 százalékos áfakulcs csökkentéséről is beszélt, illetve a raktárkoncertekkel kapcsolatos balhékat is szóba hozta.

„Beszéltem több zenekarral és menedzsmenttel is arról, hogy szerintük milyen lépések kellenek ahhoz, hogy a kormány segíteni tudjon ezen az iparágon. Ezeket beszéltük át Szijjártóval”

– mondta, és kitért arra, hogy attól még, hogy gyakran fogalmaz meg nagyon erős kritikát a kormánnyal szemben, egyáltalán nem tartja ördögtől való ötletnek, hogy leül szakmai diskurzusra a kormány egyik képviselőjével.

„Azt az ígéretet kaptam, hogy a meglátásaimat felterjeszti a megfelelő szervekhez és személyekhez, mert a részükről is van egy olyan cél, hogy szeretnének segíteni ezen az ágazaton”

– zárta rövidre a telefonos beszélgetést.

 

majka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük