Connect with us

Kultúra

Majmok a hatos villamoson

Megosztás

Az információs eszközök és csatornák kiszélesedésével az emberi kapcsolatok is átszerveződnek. Nagy kérdés, miként alkalmazkodik az ember a változásokhoz

Megosztás

Kellemesen elbeszélgettünk a kávé mellett. Annak ellenére, hogy egyre inkább bölcsésznek éreztem magam, holott mindig hevesen tiltakoztam ellene. Hallgattam és figyeltem Vámos Tibor akadémikus gondolatait, aki nem mellesleg a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet intézeti tanácsának elnöke, kutató professzor.

Hozzászólásaim után meg is kaptam tőle megjegyzésként, hogy ha úgy gondolom, fogjak egy kőtáblát, mint őseink, és ezentúl abba véssem az írásomat. Nem sértésnek szánta, csak bölcsészes hozzáállásomat jelezte. Lehetett benne valami: mikor a professzor nyomtatni kezdett egy szöveget, és a nyomtató vacakolt picit, titkon azt kívántam, ne tudja a hibát helyrehozni. Ezzel talán helyrebillent volna megtépázott bölcsészségem. De a technikai probléma helyreállt – én meg úgy maradtam. Azért elfele menet, amikor immár a második kedélyes javaslatot kaptam tőle a kőtábla újrafelhasználására, nem kis büszkeséggel töltött el, hogy megtaláltam a lift hívógombját.

– A tudomány a jelenségekkel foglalkozik, s modelleket épít belőlük. S ez egyben értelmezést is jelent. A primitív ember el tudott számolni háromig, s utána jött a sok. Ma már a soknak, sőt a végtelen soknak is elméletei vannak. A fogmosásnak szintén van tudománya! Ebbe beletartozik, hogy milyen fogkefét és fogkrémet használ, milyen technikával mossa a fogait, hogy tegnap este nem nyomott-e a kelleténél többet a fogkrémből, aztán rosszul csavarta a tubusra a kupakot, és emiatt esetleg beszáradt-e a fogkrém.

– A fogmosás tudománya..?

– Észre sem vesszük, mennyire beépült az életünkbe a tudomány! Az alapvető konfliktus, hogy az ember adaptálódása emberi létéhez sok millió éves folyamat.

– Valahol azt mondta, hogy az ember genetikailag már évezredek óta ugyanaz.

– Igen, a ma élő emberek a 30-50 ezer éve élt embertől – genetikai kódállomány, idegrendszeri sajátosságok és egy sor más antropológiai jelző tekintetében – nem különböznek. S az erre a régen élt emberre jellemző ösztönök is megmaradtak bennünk. A világban körülnézve, számos példát láthatunk erre. Ugyanakkor az ember mára teremtett magának egy olyan mesterséges környezetet, amely a legkevésbé sem hasonlít az egykorihoz.

– Szóval mégiscsak van valami változás, esetleg fejlődés is.

– Persze! Nem tudom, ismeri-e Csányi Vilmos erről szóló példázatát!

– Sajnos nem.

– Ha a hatos villamosra ugyanannyi majom szállna föl, mint amennyi ember szokott, akkor az út végére a majmok fele már nem élne.

– Ezek szerint mégis fejlődtünk valamelyest.

– Na látja!

A számítástechnikáról nekem nem csak a technikai fejlődés, meg a minél gyorsabb információ-áramlás jut eszembe, hanem az is, hogy eltávolítja egymástól az embereket, elmagányosít, ellustít. S a valódiak helyett egyre több lesz a virtuális barát.

– Épp ellenkezőleg! Az információs eszközök és csatornák kiszélesedésével természetesen az emberi kapcsolatok is átszerveződnek. Hiszen a technikák robbanásszerűen terjednek. S nagy kérdés, miként alkalmazkodik az ember a változásokhoz. De az informatikai eszközök elősegítik, hogy az emberek találkozzanak egymással. Hol volt annyi konferencia a világban, mint amennyi most van? S ezt segíti a technika: az olcsó repülőjegy – no meg a drága szálloda. Óriási szükség van a személyes kapcsolatokra. A világirodalom hány kapcsolata épült levelezésre?

Ez igaz. A technika fejlődik, minden felgyorsul, a világ rohan, s csak győzzünk alkalmazkodni. Konrad Lorenz ír arról, hogy az embereket egyre jobban felőrli a technikai fejlődés nyomán bekövetkezett felgyorsult tempó, a hajsza, az állandó teljesítési kényszer, a siker-orientált, versenyre kényszerítő társadalmi elvárások. A technikai fejlődés miatt minden gyorsabb, ezzel egyre több időt nyerhetünk, de az idegölő hajszában nem jut idő önmagunkra.

– Huzinga A középkor alkonya című könyvében arról ír, hogy a középkori ember hisztérikus volt. Ma már mindazok a körülmények, amelyek nem természetes védelmet jelentenek, irracionális csapásnak minősülnek.  S ezt megerősítik a hatoson utazó majmok is.

Szóval ma sokkal jobban és nyugodtabban élünk, csak éppen nem tudunk róla?

– Pontosan. És időnk is sokkal több van.

– Érdekes, én épp az ellenkezőjét tapasztaltam magamon.

– A régi világban foglalkozott valaki önmegismeréssel? Az embereknek rengeteg idejük van. Felmérések szerint, naponta, átlagban, négy órát töltenek a televízió előtt. Ha ma pénzhez szeretne jutni, nem kell a hivatalban tölteni az idejét, hisz’ a bankkártya segítségével bármikor ki tud húzni pénzt a falból. Vagy pénzt átutaltatni valaki másnak. Ön hogyan intézi a bankügyeit?

– Különösebben sehogy. Nem igazán az én asztalom az ilyesmi.

 – Látja, ezt csak divatból mondja, mert a bölcsészek azt hiszik, az a jó attitűd, ha elutasítóan viselkednek a technikai vívmányokkal szemben.

– Én nem divatból mondom, de a technikai dolgok tényleg nem tartoznak az erősségeim közé, s a suszter maradjon a kaptafánál.

– Ilyen alapon vehetne egy kőtáblát, hogy abba vésse bele, amit ír! A technika fejlődését nem kell elutasítani! Hiszen így minden sokkal kényelmesebb. Gondoljon bele, mennyi a mostani munkaidő? Régen a szombat is munkanap volt, ma már szabadnap.

Szóval az egyre jobban elszaporodó gépeknek sokkal inkább áldás, mint átok a hatásuk.

– Van telefonja?

– Van.

– S használja?

– Igen.

– S miért nem kiabál inkább helyette oda annak, akivel beszélni akar?

–…

– Vagy feküdt már kórházban?

– Igen.

– S nem esett volna jól, ha egy orvos minden nap megkérdezte volna öntől, hogy jobban van-e? Ha törődtek volna magával?

– De, persze.

– Vagy ha a boltban az eladó személyre szabottan foglalkozott volna önnel? Mondjuk személyiségének, életvitelének megfelelően?

Egyesek szerint ez csak pénz kérdése…Persze, igaza van, mindenkinek jobban esne.

– Hány embernek van arra szüksége, hogy öregségére gondozzák? Rengeteg olyan ember kell, aki humán feladatokat lát el. A gyártást pedig majd ellátja a gép. Az új, információs társadalom lehetőséget teremt arra, hogy végre megszabaduljunk azoktól a feladatoktól, amelyek nem igénylik az emberi képesség legmagasabb rendű sajátságát, a gondolkodás és az érzelmek egyéneken belüli és egyének közötti harmóniájának folytonos építését. S az életerőt kiszívó fizikai munka és a gondolkodást tompító, eddig szelleminek nevezett rutintevékenység elég gyorsan gépi feladattá válik. Ebből aztán verseny alakul ki. A tét az, hogy a társadalmakon belül melyik csoport képes a leggyorsabban alkalmazkodni ehhez az új technológiához. A szükséges hatékonyságot és változásra alkalmasságot az eddigi tapasztalatok szerint olyan társadalom képes megteremteni, amelyiknek tagjai valamiféle közösséget vállalnak, magukénak vallva a közös terheket, és fejlesztve annak tudatát.

– Az egység kovácsolása nehéz feladatnak tűnik – különösen manapság.

 – A pedagógiának kell megtalálni azt a módot, hogy miként tud az iskola felkészíteni a dialogizáló, párbeszédet folytató társadalomban való részvételre. Ehhez természetesen egész másfajta világ, pedagógiai módszertan szükséges. A résztvevő, értelmet kereső képességet és magatartást kell nevelni nap, mint nap. Ez lehetne az információs oktatás egyik fő feladata is a hamar elavuló számítástechnikai módszerek tantárgyszerű bifláztatása helyett. Az iskolában kell felépíteni a jövő kooperatív, demokratikus társadalmának ideálját, modelljét. Nyitottnak kell lenni a mások felől áradó üzenetekre. A dialógushoz szükség van egy közös nyelvre. S ez valójában egy közös kultúra. Mert a kultúra az emberiség igazi közös nyelve. S ha ezt elfogadjuk, könnyebb választ adnunk arra a kérdésre, hogy mi a nevelés, az iskola feladata az információs társadalomra való felkészítés során. Az együttműködéshez tehát nem az információcsere technikáját, hanem az emberi kultúra korszakait kell megismerni. Ha az ifjú ember belehelyezi magát egy másik korszak sajátos értékvilágába, akkor nagyon valószínű, hogy a jelenben adott sokféleséghez is ezzel a szemléletmóddal közelít.

– Empátiát tanítani…?

– Igen. Jó példákkal, jó tanárokkal. S etikai mércét. Büntetni lehet, de az nem sokat ér. Úgy tapasztalom, hogy az igazán jó iskola képes az ember alakítására. Ennek a nevelésnek a kidolgozása, kísérletezése, ésszerű, és az érdekeltek által elfogadható lépcsőinek megvalósítása, finanszírozása már messze túllépi a technikus kompetenciáját. Óriási társadalmi meggyőző munkát, pedagógiai, szociológiai, antropológiai erőfeszítést, hozzáértést, odaadást és valószínűleg rengeteg kísérletezést igényel. Ha ez lent nem oldódik meg, előbb-utóbb a társadalom alapjait érinti. Ami megértés és megújulás nélkül nem megy. Harmonikus embereket kell nevelnünk.

– Nem kis célkitűzés ebben a felbolydult világban.

– Olvassa el Neumann Jánosnak a „Can we survive technologie?” című munkáját! Ennél bölcsebbet kevesen írtak. Az ember bonyolult, összetett valami. Kiben hány lélek lakozik?

– Miként viszonyul egymáshoz önnél a tudomány és a vallás?

– Piszkos ateista vagyok. De ha a vallás képes arra, hogy az embereket emberszeretetre nevelje, akkor a vallás jó dolog és én szeretem. Ha gyűlöletre nevel, akkor nem szeretem. Sokan próbálkoztak már Isten létének bizonyításával. De nem bizonyítható, hogy van. Mint ahogy az sem, hogy nincs. Közömbös. Hogy a túlvilágon mi történik, arról nem vitatkozom. – S a pápa sem üzent vissza.

– Mennyiben változott meg mára a tudomány szerepe, helyzete?

– Már kevésbé lengi körül misztikus köd.

– S ez előny, vagy hátrány?

– Mindkettő. Ma sokkal inkább szólni kell valamilyen módon a társadalomhoz. Hogy a társadalom finanszírozza a tudományt, s másfelől meg tudja, mire van szükség. S amilyen eredményeket elértünk, azokat terjeszteni kell. Nem szabad átengedni a terepet a sarlatánoknak.

Segíteni a rászorulóknak és fölerősíteni a hangjukat

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük