Connect with us

Kerítésen innen

Majtényi László: Alkotmányos alapon álló politikus nem fenyeget jogi elégtétellel, meg betiltással

Majtényi László: Alkotmányos alapon álló politikus nem fenyeget jogi elégtétellel, meg betiltással
Megosztás

Az alkotmányos Magyarország megteremtése nem csak a baloldal dolga, mert abból csak reváns lenne. Ha egyszer létrehozzuk az alkotmányos Magyarországot, és létre fogjuk hozni, az a magyar társadalom politikai akaratának és értékeinek közös foglalata lesz – mondja Majtényi László alkotmányjogász, a 168 órának adott interjújában.

Fidesz = MSZMP?

Majtényi elmondta, a benyomása az, hogy a mértékadó ellenzéki politikusaink és pártjaik szinte kivétel nélkül a pillanat politikai igézetében élnek:

„Legalábbis én nagyon nehezen érzékelem a mondataikból a politikai stratégiákat, holott – s meglehet, erősen fogalmazok – egyfajta rendszerváltásra volna szükség. Ezt aztán persze lehet, rendszerkorrekcióvá lazítják, de a legfontosabb feladat mindenképp az alkotmányos demokrácia helyreállítása. „

Úgy véli, az ellenzékieknek alapvető feladatuk, hogy kész stratégiájuk legyen minden helyzetre: mi van abban az esetben, ha győznek, ha veszítenek, ha a Fidesz kétharmadot szerez; még arra a délibábos forgatókönyvre is, hogy ők szereznek kétharmadot. Érdemes mérlegelni mindent, hiszen ne feledjük, volt egy március 15-i Orbán-beszéd:

„Néhány nappal később a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta, hogy a Soros-szervezeteket be kell tiltani. Utoljára Grósz Károly beszélt így, delíriumban, az ilyen beszédmód a hetvenes évek MSZMP-politikusait jellemezte.”

Alkotmányos alapon álló politikus nem fenyeget jogi elégtétellel

Meggyőződése, az nagyon brutális támadás, hogy azért tiltsanak be civil szervezeteket, mert mást gondolnak a világról, mint a kormány:

„Természetesen nem csak róluk van szó, a kormányzati kommunikációs stáb mindössze lefordította magának, amit a kormányfő mondott, aprópénzre váltotta, és azonnal betiltásról kezdett beszélni. De alkotmányos alapon álló politikusok nem használhatnak olyan kifejezéseket, mint a jogi elégtétel vagy betiltás. És az sem fordulhatna elő, hogy az ellenzéknek erre ne legyen válasza. Először is el kéne dönteni, hogy forradalmat csinálnak vagy a legalitás talaján politizálnak, illetve hogyan óhajtják összeegyeztetni az elvileg nehezen összeegyeztethető két programot.”

Kiemelte, hogy a választása bojkottjának alkotmányos és morális feltételei fennállnak. Helyes az az állítás, hogy ez a választási rendszer nem legitim, mint ahogy az Alaptörvény elfogadása és gyakorlata sem felelt meg az alkotmányosság alapelveinek:

„Összességében tehát a NER működését magát is illegitimnek lehet nevezni. Politikai választás kérdése, hogy ebben a helyzetben az ellenzék a bojkott vagy a részvétel mellett dönt-e. Azt gondolom, hogy helyesen döntöttek, a helyes válasz az volt, hogy részt vesznek a választásokon.”

Morális tekintély

Áder János szerepe kapcsán kitért arra, köztársasági elnöknek szigorú szabályok szerint kell működnie. Igaz, sok borsot tud törni egy kormány orra alá, de elsősorban ceremoniális szereplő, semmint formálója a politikának:

„Sokkal inkább a morális tekintély szerepét tudja betölteni. A nagyon aktív és a hatáskörét a lehető legszélesebbre kitágító Sólyom László is igen korlátozott volt a befolyásában. Engem is a pártokkal való egyeztetés nélkül próbált ombudsmannak jelölni, sikertelenül. Nem tudjuk tehát előre, mi fog történni. Igen, valóban nem jellemgrófok a NER főtisztjei, de talán épp ezért is, a magatartásukat alapvetően a saját érdekeik befolyásolják. Így akár le is mondhatnak a posztjukról. Azt azonban nem tartanám szerencsésnek, ha a piszkos munkát a NER-huszárokkal végeztetnék el, mert az nagy sebet ejtene egy majdani alkotmányos Magyarország testén.”

A vasárnapi várható eredményekről abból a forgatókönyvből indul ki, hogy a Fidesznek nem lesz kétharmada:

Ez szerintem ebben a választási helyzetben már ellenzéki győzelem. De ha mégis nyerne, a kiutat abban látnám, ha új választást tudna kikényszeríteni az ellenzék, mert az új tereket nyitna meg. És akkor erről egyébként leginkább a Momentum beszél teljesen legálisan, a nyolc év összes szennyesét nyilvánosságra lehetne hozni, össze lehetne szedni a szekrényekből kihulló csontvázakat, és mindent a társadalom elé tárni. Ez demokratikus folyamat lenne, amelynek forradalmi lendület adható. „

Hangsúlyozta, tudja, a baloldal korrupciója talpsimogatás ahhoz képest, amit a Fidesz tett az elmúlt nyolc évben, mégis, a modern, demokratikus politika arról is szól, hogy az ellenzékben eltöltött évek alatt a pártok erkölcsi megtisztuláson mennek keresztül:

„Ez törvényszerű: a hatalomban eltöltött évek koptatják az erkölcsöt, és mindenki züllik. Ennek az országnak hatalmas szüksége volna erkölcsi megtisztulásra. Nem hiszem el, hogy a magyar választói közösséget, benne a Fidesz fanatikus híveit vagy az apatikusokat ne lehetne ilyen erkölcsi kérdésekkel megszólítani. A helyzet most tarthatatlan. A NER hanyatló fázisban van. ” / …… / ” Ha egyszer létrehozzuk az alkotmányos Magyarországot, és létre fogjuk hozni, az a magyar társadalom politikai akaratának és értékeinek közös foglalata lesz. Képviselet illeti meg azt a kétmillió embert is, amelyik a Fidesz elkötelezett választója, és tisztelet jár azoknak is, akik nem járnak el szavazni. Amikor erkölcsi megújulásról beszélek, ennek fontos része a gyűlölködés felszámolása, ami hosszú távú munka. Ezt csak úgy lehet elkezdeni, ha a győztesek soha nem tekintik magukat magasabb rendűnek a választók kisebbik feléhez képest. ”

Orbán Viktor besz@rt kétezer embertől!

Szépen virágzik Orbán gyűlölet-bokra, hogy rothadna el!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük