Connect with us

Kiemelt hírek

Frissítve! Leáll a Telekom az új parlament alakulásának napján – Erre varrjál gombot!

Telekom
Megosztás

Érdekes dologra hívta fel olvasónk a figyelmet. Április 24-én került ki a Telekom honlapjára, hogy május 8-án (?) több helyen és időben karbantartási munkák miatt nem lesz telefon és internet elérhetőség. Frissítve egy Telekom dolgozó gondolataival.

Legalábbis érdekes!

Összeesküvéselmélet, vagy a valóság? Ki-ki döntse el maga, hogy egy előre tervezhető karbantartási munkát miért kell pont arra az időpontra tenni, amikor előre tudhatóan új parlament  alakul, és kormányellenes tüntetéseket  is bejelentettek.

De az is lehet, hogy az egész a véletlen műve.

Másik olvasónkat sms-ben is értesítették a fenti „kellemetlenségről.” Várjuk azok jelentkezését, akik esetleg más szolgáltatóktól is kaptak hasonlót!

Kiegészítés

Cikkünk megjelenése után kaptuk az alábbi levelet egy Telekom dolgozótól:

„A Magyar Telekom hibabejelentő csoportban dolgozó munkatársaként állíthatom, hogy az érintett kerületek heti többszöri rendszerességgel szenvednek el központi, globális hibákat, tehát teljes kieséseket a szolgáltatásban-ezek ilyenkor legalább 100, akár 400 ügyfelet érintenek központonként, s nem ritka egyszerre több központ leállása is. Elegendő szabad munkaerő rendelkezésre állásakor ilyenkor minél hamarabb prioritást az adott terület karbantartása. Ez általában szakadozást, pár perces vagy fél-egyórás kiesést jelent, amely az otthoni szolgáltatásokat, és a telefoncellákat nem érinti.

Üzleti titoknak aligha minősülnek ezek az információk, hisz egy-egy ilyen nagyobb hiba esetén a telefonos rendszerben (IVR) is bemondásra kerülnek a problémás területek. „

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük