Manfred Weber elzavarta Orbánt “gyufáért”

Az Európai Néppárt (EPP) nem változtat irányvonalán. Álláspontja világos: ha valaki ehhez a pártcsaládhoz akar tartozni, követnie kell az értékeit – jelentette ki Manfred Weber, a néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője kedden Strasbourgban sajtótájékoztató keretében, Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti megállapításaira reagálva.

A Fidesz és koriefeusai ezek szerint arányt tévesztettek

A magyar kormányfő budapesti évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta: a Fideszt nem a mai formájában érdekli az Európai Néppárt (EPP), ezért változásra van szükség a pártcsaládon belül. Kijelentette: a néppárt zsugorodik, veszíti befolyását, pozícióit és képviselőhelyeit, mert rossz – liberális, szocialista, centrista – irányba tart. A kérdés szerinte az, hogy a néppárton belül a Fidesznek van-e kellő hatása, hogy kikényszerítse vagy kezdeményezze a változást. Ha az Európai Néppárt képtelen irányt váltani, akkor egy új európai kereszténydemokrata kezdeményezés kell az európai pártéletben, mert Macron francia elnök baloldali mozgalma emelkedésének ellensúlyát meg kell teremteni – mondta Orbán Viktor.

Lapozz! A következő oldalon: Durrrrrr egy pofon!

4 hozzászólás

  • 2020.01.15 - 19:38
    Közvetlen hivatkozás

    Igaz ugy van a rendszer ahogy le irta Mesterházi ur!Forditva mondja el az orszagrol a valóságot!

    Válasz
  • 2020.01.18 - 15:58
    Közvetlen hivatkozás

    Nyugat európa összes országa egy Orbán Viktorért imádkozik miközben szomorúan látni, hogy az otthoni magyarok mennyire el vannak vakítva a bal liberàlis propagandával. Sajnos az egyszerűbb rétegeket könnyen bepalizzák a Gyurcsány féle férgek akik az aszal alatt a markukat tartják Sorosnak és nem a nemzet érdekeit nézik. A kormány ellen hazugság hadjáratot folytatnak. Magyarország gazdasága dübörög, a GDP rekord magas, a külföldi beruházások rekord értékűek, mégis védik az ország embereinek érdekeit. Egyre nőnek a fizetések és modernizálódnak apránként a szükséges doldok. A turizmus óriási bevétel lett mióta Orbán a központban van az EU diktátoraival szemben. A nyugatiak érdeklődnek az országunk iránt pont Orbán jóvoltából. Aki olvassa az angol nyelvű kommenteket láthatja micsoda tisztelet és csodálat veszi körül a vezetést a nyugati emberek körében, akiket elnémítottak a Junker meg Merkel félék. Érdemes lenne az otthoni magyaroknak ezen elgondolkozniuk és az orruknál tovabb látniuk.

    Válasz
    • 2020.01.21 - 17:54
      Közvetlen hivatkozás

      Nem kintrol kell megitelni az orszagot, egy honap alatt 100 ember fagyott meg es a tobbseguk a sajat lakasukba, borsod ,szabolcs es bekes megye, no es meg hanyben nagy szegenszegben elnek az emberek, a nyugdij 6o-9o ezer ft korul, az elelmiszer, ha atszamoljuk a legtobb azonos vagz meg kevesebb az osztrakokkenel. No a turizmus….. nem az allamkasszat gyarapitja, no es a vilag legmagasabb AFA-ja es a talan a vilagon nallunk tranzakcios illetek ami a koltsegvetest gazdagitja…….. szomoru a tajekozatlansaga

      Válasz
  • 2020.02.04 - 15:29
    Közvetlen hivatkozás

    Meg kellett volna hallgatnia Orbán tanácsait!-Hogyan kell csalni választáskor.Ő ebben profi.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük