Connect with us

Kerítésen innen

Már a fideszes képviselőnek is felfordul a gyomra

Megosztás

Botka szerint ha valaki nem alkuszik meg, „a legszemetebb karaktergyilkosságnak néz elébe”. A Fidesz nem felejti el, hogy ő volt az az ellenzéki, aki teljesen új politikát hirdetett tavaly

Megosztás

„Néhány hónapja bejött hozzám egy fideszes képviselő azzal, hogy neki már most felfordul a gyomra, semmilyen módon nem tud azonosulni azzal, ami jön, és készüljek fel a legocsmányabb dolgokra. Visszakérdeztem, ennyire kell Orbánnak Szeged? Mondta, hogy igen, és ennyire kell a te fejed is” – mondta Botka László szegedi polgármester, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje a HVG-nek adott nagyinterjúban.

A Fidesz nem felejt

A legkeményebben Lázár János volt miniszter, országgyűlési képviselő ment neki, egy interjúban a Szeviép-ügyre és a VIP-parkolóbérlet botrányra azt mondta,

Botka puhasága és tétovasága ahhoz vezetett, hogy szervezett bűnözői körök vették át Szeged irányítását.

A bíróság első fokon kimondta, szabálytalanul osztották a parkolóbérleteket, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az ingyenes parkolóbérletekre jogosultak listáját összeállító kabinetvezetőt, alpolgármestert és a város főjegyzőjét. A döntés után a helyi Fidelitas Botka „börtönválogatottjáról” kezdett szórólapokat terjeszteni. A Szeviép-ügyben elsőfokon letöltendő börtönbüntetésre ítélték a három korábbi vezetőt, és bár Botka azt mondja,nincs köze az ügyhöz, nyilvánvalóan nem jön majd jól neki. Lázár János szerint az elítéltek helyett Botka Lászlónak és Ujhelyi Istvánnak kellett volna a vádlottak padjára ülni.

Botka szerint ha valaki nem alkuszik meg, „a legszemetebb karaktergyilkosságnak néz elébe”, úgy véli, a Fidesz nem felejti el neki, hogy ő volt az az ellenzéki politikus, aki teljesen új politikát hirdetett tavaly.

Botkát kérdezték párton belüli ügyekről is, a többi között arról, mit keres még az MSZP-ben azután, hogy tavaly októberben kimondta, „a politikai maffia behálózta” az ellenzéket, közte a saját pártját is.

A teljes interjút a HVG eheti számában olvashatják.

(Forrás: HVG)

Kapcsolódó

Botka Lázárról: Megértem a frusztrációját. Februárban elveszítette a városát, áprilisban kidobták a kormányból.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük