Connect with us

Ez a nap

Már a testi épségét is veszélyben érzi Luca

Megosztás

A 22 éves lány komoly fenyegetéseket kap, mert azt írta a Facebookon, hogy Magyarországon kilátástalan a jövője. Pedig még csak nem is politikai célból írta felkavaró posztját. Luca már ügyvédet is kénytelen volt fogadni.

„Az emberek, az elmúlt egy hét ellenséges reakciói arra sarkallnak, hogy elmenjek innen” – mondta a Zoom.hu-nak Mészáros Luca, aki az elmúlt napokban fenyegetéseket és lejárató álhíreket is kapott. A külföldre költözést leginkább az nehezíti, hogy mivel államilag finanszírozott képzésen tanult óvodapedagógusnak, így a diploma után évekig itthon kell dolgoznia.

Luca az a 22 éves egyetemista lány, aki a választások másnapján szemléletesen fakadt ki amiatt, hogy úgy érzi, egy fiatal felnőttnek – többek között az alacsony keresetek, a magas albérleti díjak miatt – alig marad perspektívája egy normális életre. Ezt azzal fejezte ki, hogy hiába szeretett volna régóta megvenni magának egy kávéfőzőt, képtelen kigazdálkodni rá az összeget.

A múlt heti Facebook-bejegyzésével egy csapásra híressé vált Mészáros Luca jelenleg óvónőnek tanul, de hamarosan munkába áll majd. Mint írta, ha ebben a szakmában marad, kilátástalannak látja a jövőt Magyarországon, mert a fizetését szinte teljesen elvinnék a lakhatás költségei.

A lány a zoom.hu-nak arról panaszkodott, hogy már a testi épségét is kezdi félteni.

Az elmúlt egy hétben több fenyegetést is kaptam. Hétfőn pedig egy kézzel írt levelet hagytak nekem címezve az iskolám melletti kávézóban, amelyben pocskondiáznak. Emellett egy Facebook-csoportban szervezkednek, hogy a Facebook-oldalamat lepontozzák. Egy távolabbi ismerős pedig elindított rólam egy újabb álhírt. Ez egy undorító történet, kezd a helyzet elfajulni, így már ügyvédet is fogadnom kellett.

Nem az a baj, hogy sokan nem értenek velem egyet, hanem az, ahogyan kifejezik ezt. Gyakorlatilag kezdem a testi épségemet is félteni.

– mesélte a lány.

Persze érte őt elismerés, támogatás is, vagy háromszázan ajánlottak neki kávéfőzőt és a a szombati tüntetésen megjelentek a „Kávéfőzőt Lucának” transzparensek is.

(Forrás: Zoom)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük