Connect with us

Gyorshír

Már félmillióan vissza is küldtük a heti betevő „nemzetit”!

Megosztás

Pénzt, időt, fáradtságot nem kímélve  – ahogy az egy nemzetét féltő honpolgárhoz illik – az első félmillió állampolgár már vissza is küldte a kormánnyal mindenben egyetértő és munkáját helyeslő válaszát, vagyis a nemzeti konzultációs papirost.

nemzetikonzultacio

Már több mint félmillióan vettek részt a kormány családi konzultációjában

– jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.

„Még 3 hét van hátra a feladási határidőig, de már 543 ezren kitöltötték a családi konzultációs kérdőívet. Köszönet azoknak, akik már elmondták a véleményüket és azoknak is, akik ezután fogják.”

Dömötör azt mondta, eddig 543 ezren kitöltötték a családi konzultációs kérdőívet, 7 százalékuk az interneten.

„Ebből is látszik, hogy ebben a konzultációban is nagyon sokan vesznek majd részt”

– mondta, és azt is hozzátette, hogy a magas részvételi hajlandóság azt mutatja, hogy a családok ügye felette van a napi belpolitikai vitáknak.

Vagy valami egészen mást, ki tudja?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük