Már megint levelet hoz a posta a kormánytól
A hvg.hu és az atv.hu is arról számolt be, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő elkezdte kiküldeni a leveleket azoknak, akik még nem kérték a harmadik, koronavírus elleni oltást. Az értesítésben arra hívják fel a figyelmet, hogy a vírus erőteljesen terjed, miközben a korábban kapott védőoltások hatása gyengül, a megerősítő oltás viszont újból magas szintre emeli a védettséget.
Akció meghosszabbítva
A levélben emlékeztetnek arra, hogy az oltási akciót december 12-éig meghosszabbították, így előzetes időpontfoglalás nélkül is lehetséges a harmadik vakcina felvétele az oltópontokon. Orbán Viktor miniszerelnök a pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy mindenkit megkeresnek a harmadik oltással kapcsolatban, aki még nem vette fel azt, mert „a két oltás nem örök életre szól”. A pénteken közölt adatok szerint a beoltottak száma 6 145 984, közülük 5 858 119-en már a második oltást is megkapták, míg a harmadik vakcinát 2 665 330 embernek adták be.(24.hu)
Szerencsére, a védőoltás mellékhatásaként jelentkező kellemetlen tünetek az emberek legtöbbjénél 1-2 napon belül elmúlnak. Néhányuknál marad csak meg enyhe karfájdalom vagy fáradékonyság 48 órával az oltást követően is. Ahhoz, hogy a vakcina részleges, illetve teljes védettséget nyújtson, legalább 14 napra van szükség, ahogy Rusvai Miklóstól megtudtuk.
Azonnal forduljon orvoshoz, ha a következő tüneteket valamelyikét tapasztalja
- erős, folyamatos fejfájás (mely gyógyszer bevétele után sem enyhül)
- fejfájás, mely a fej mozgatására, előrehajlásra vagy lefekvésre rosszabbodik
- kettős látás, homályos látás vagy más látászavarok
- mellkasi fájdalom
- folyamatos hasi fájdalom
- az alsó lábszárban jelentkező fájdalom
- lábdagadás
- légszomj
- az oltás helyénél, a bőr alatt észrevehető apró vérpöttyök
- hányinger és hányás
- beszédzavarok.