Connect with us

Ez a nap

Már Mészárosé a Mátrai-erőmű többsége

a Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonosa
Megosztás

Míg a cseh EPH ésszerűsítené, Mészáros Lőrincék inkább fejlesztenék a Mátrai Erőművet: utóbbi így viták helyett inkább lábon kivásárolta társát.

Mindössze két munkanappal azután, hogy a kormányfő strómanjának tartott Mészáros Lőrinc tőzsdei cége, az Opus bejelentette, a cseh Energetický a Průmyslový Holdinggal (EPH) felesben megveszik a Mátrai Erőmű többségét, kiderült: az Opus már ki is vásárolja cseh társát.

Az erőművet 1995 óta irányító német RWE-EnBW-től konkrétan a Mátra Energy Holding Zrt. vette meg a 73 százalékot (a fennmaradó 26 százalék az állami MVM-é). A Mátra Energy Holding két 50-50 százalékos tulajdonosa az EPH, illetve a Status Power Invest Kft. Ez utóbbi kft. a Status Energy magántőkealapé, amely korábbi bejelentésük szerint az Opus érdekeltsége, a tőzsdei társaság közvetett-közvetlen legnagyobb tulajdonosa pedig a felcsúti polgármester-vállalkozó. A németeknek fizetett vételár a Népszava értesülése szerint nem éri el a sajtóban keringő 50 milliárdot: a két befektető e közös cégen keresztül 20-30 milliárdot fizetett.

A tegnapi bejelentés szerint a kft. a zrt.-ben – a szükséges engedélyek megszerzése után – jelenlegi 50 százalékos részét 85 százalékra növeli. Ezután jövő év közepéig a fennmaradó 15 százalékot is kivásárolja az EPH-tól. A lap értesülése szerint a cseh befektető ennek fejében akár milliárdokkal is többet kap az eredeti vételár felénél.

Az elmúlt hónapok során egyértelművé vált, hogy az Opus és az EPH más-más módon tervezi a Mátrai Erőmű jövőjét – indokolta a fura váltást az Opus közleményében Jászai Gellért, a tőzsdei társaság igazgatósági tagja. Szavai szerint, míg a csehek átszervezésben, addig ők fejlesztésben, „szükség szerint új blokk építésében”, illetve a munkahelyek megőrzésében gondolkodtak.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó:

Mészáros megkaparintotta a Mátrai Erőművet is

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük