Kerítésen innen
Már nem Orbán Viktor Felcsút leghíresebb büszkesége! De ki (mi) szoríthatta le a trónról?
Az odáig megvan, hogy Felcsút község Fejér megyében, a Bicskei járásban, Székesfehérvártól 39 km-re északkeletre terül el és cirka 1.600 fő lakja? Büszkélkedhet egy fociakadémiával, egy kisvasúttal, egy Sport- és Konferenciaközponttal, mesterséges szigettel, adott a hazának egy miniszterelnököt és egy gázszerelőt, aki lényegesen okosabb, mint Zuckerberg és ezt bizonyítandó ő a leggazdagabb magyar.
Ez mind semmi!
A Puskás Akadémia honlapjának keddi híréből is jól látszik, hogy nem véletlenül jutott az elmúlt nyolc évben mintegy 50 milliárd forintnyi támogatáshoz az Orbán Viktor által alapított felcsúti labdarúgó-akadémia. Kedden Takács Mihály, az intézmény igazgatója átadta a felcsúti akadémia 12,5 milliárd forintos Sport- és Konferenciaközpontjában létesített biomechanikai labort. Az igazgató a
„tehetségfejlesztés garanciájának”
nevezett beruházás átadóján elmondta, hogy három éve vetődött fel először a projekt gondolata, amelynek köszönhetően mára a felcsúti lett
„az első olyan akadémia, ahol ilyen labor szolgálja az egyéni képzés egyre hatékonyabbá válását”.
fotó: hidegkamra.hu
A négy részlegből álló biomechanikai labort Csáki István, a sporttudományi részleg vezetője ismertette:
A NASA által kifejlesztett, vákuumtechnológián alapuló antigravitációs futópad a rehabilitáció és a fejlesztés során egyaránt hasznos, illetve mozgásfejlesztésre is alkalmas;
– mutatta be az akadémia legújabb büszkeségét Csáki, majd a másik három új beszerzésről is ejtett pár szót. – írta az index.hu.
Az emberi izomerő mérésére és fejlesztésére való a rendkívül kevés helyen, többnyire csupán egyetemeken fellelhető, csúcstechnológiás izokinetikus dinamométer;
„az ízületi mobilitás és stabilitás mérésének eszköze a stabilométer; az úgynevezett Nordbord pedig kimondottan a combhajlító állapotának mérésére, illetve ennek a, futballisták esetében a leginkább sérülékeny izomnak a fejlesztésére alkalmas”
fotó: hidegkamra.hu
Orbánnak futballügyi főtanácsadója van, de a szotyiügyit még keresik!
Szerző
Friss
- ‘Úgynevezett kérdések Gönczi Gábor úgynevezett műsorvezető úgynevezett szájából elhangozva’ – Exkluzív cucc Orbántól…
- Óvodában ‘toboroz’ a honvédség, de no para: éles gránát nem került elő….
- ‘Volt kifütyülni a török himnuszt?’ – Az UEFA most sem volt elnéző az MLSZ-el
- Szívzűr – Saját bőrön
- Orbán USAID-kormánybiztosa -pakk helyett- cokit kapott az amerikai szervezet munkatársától – Frissítve!
- Megnyertük! A Várkert bazárba tömörül a Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozója
- Apa, kezdődik! Távozik a Pride-ot szervező alapítványból egy magazin főszerkesztője az ‘ellehetetlenítő törvény’ miatt
- A KDNP-s politikus, akinek újabb szavazatokat sikerült amortizálnia – Na de Béláim, mi a cél?
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés