Connect with us

Kerítésen innen

Már Székesfehérvár fideszes polgármestere is lázadozik – Hitte volna?

Cser-Palkovics: nem kell január végén labdarúgó mérkőzéseket tartani – el lehet azt kezdeni március elején is!
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Már azt sem mondhatjuk, hogy egyedi az eset, ami Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármesterével történt. Egyre több „NER-társ” is lázadozik az olyan, egyre kapkodóbb és egyre agyamentebb kormányzati ötlete ellen, mint amilyen az iparűzési adók átstrukturálásának terve. Cser-Palkovics levelét teljes terjedelmében közöljük.

Adócsökkentés, ami elvesz az emberektől

„Tisztelt Fehérváriak!

Az Önök bizalmából immáron háromszor tehettem le a polgármesteri esküt, amelyben fogadalmat tettem arra, hogy minden körülmények között, minden kérdésben Székesfehérvár és polgárainak érdekeit képviselem. Ez arra az esetre is igaz, amikor olyan döntés készülődik (Készülődik? Remélem, nem…), ami hátrányosan érintheti városunkat. Meggyőződésem, hogy a Versenyképességi Tanács által az iparűzési adó drasztikus csökkentésére vonatkozó, és a sajtóban Parragh László kamarai elnök által napok óta hangoztatott javaslatai hibásak, az érintett településeknek és térségüknek egyaránt károsak. A Tanács tagjai bizonyára értenek a gazdasághoz, de minden tiszteletem mellett is biztosan nem értenek az önkormányzatok finanszírozásához, és az a gyanúm, hogy nem ismerik az emberek mindennapi, jogos igényeit sem.

Tévedés azt hinni, hogy az iparűzési adó esetleges jelentős csökkentése az önkormányzatoknak rossz.

Valójában az embereknek rossz… a városok polgárainak káros, a gazdaságnak pedig zsákutca, hiszen nem vezethet tartós növekedéshez, ami rossz az embereknek. Az önkormányzat ugyanis nem magáért van, adóbevételeit a városra, annak polgáraira és a gazdasági környezet folyamatos fejlesztésére költi. Ebből működtetjük a várost, biztosítjuk a szolgáltatásokat, látjuk el az üzemeltetési feladatokat és fejlesztünk. Nincsenek ugyanis pénzverdék a városházák pincéjében. Vannak azonban HELYI adóink. Ezekből a legjelentősebb bevételt az iparűzési adón keresztül a helyi gazdaság biztosítja, pontosabban az abban dolgozó emberek termelik meg.

Az iparűzési adó

(2019-ben 20,1 milliárd forint, országos harmadik hely, ennek 48 %-át 10 cég fizette, köszönet nekik) az élet minden területére hat. Ez a bevétel biztosítja a szabad mozgásterét a városnak, az állami normatívák mellett garantálja a város működését, belőle tartjuk fent az intézményeket, emeljük a béreket, nyújtunk szolgáltatásokat a megye minden polgárának, mennek az autóbuszok, utaznak ingyen a nyugdíjasok, kapnak kedvezményes bérletet a diákok. Adunk támogatást a kórháznak, a mentősöknek, a kultúrának (pl. színház), az oktatásnak (pl. Alba Innovár, okostantermek), a rendőrségnek, a sportnak (gyerektől a profi sportig), a gazdaság fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges egyetemeknek, a civil szervezeteknek, valósítunk meg környezetvédelmi feladatokat, ültetünk fákat, virágokat, szervezünk rendezvényeket, tartunk fent ösztöndíjakat, szociális bérlakásokat.

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük