Connect with us

Bulvár

Maradnak a záporok, és a fülledt idő – A hangulatunk is bánja

Megosztás

Egyelőre és sajnos nemcsak ma marad záporokkal tarkított fülledt, nem éppen „emberbarát” időjárás, nagy türelemre lesz szükség ennek elviseléséhez.

Csak ború, semmi derű?

Szerdán borúsan indul a reggel, elsősorban az északi országrészben fordulnak elő szórványosan záporok, de napközben várhatóan már országszerte kisüt a nap. Délelőtt még a felhők lesznek túlsúlyban, de fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró, foltokban egyre hosszabb időszakokra átszűrődik, előbújik a nap. Délután tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, és a délután második felében, az ország legnagyobb részén döntően már napos időben lehet részünk. Emellett azonban szórványosan, de szerte az országban kialakulnak időszakos záporok, illetve a délután folyamán ismét lehetnek heves, felhőszakadással kísért zivatarok is. Zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet a szél, zivatarmentes környezetben viszont gyenge marad a légmozgás. Fülledt idő lesz. Több fokkal 20 fok fölött alakul, a déli országrészben a 25 fokot is meghaladhatja a jellemző maximum hőmérséklet. Éjszaka alapvetően csillagfényes idő ígérkezik, hajnalban nyugaton felhősödéssel. Legfeljebb elvétve fordulhat elő egy-egy rövid zápor, esetleg zivatar.

– Csütörtökön, pénteken is térségünkben marad a labilis légköri helyzetet okozó sekély ciklon. Jellemzően erősen, időnként szakadozottabban felhős égbolt mellett, inkább csak időszakos napsütésre van kilátás. Naposabb időszakokban kifejezetten fülledté válik a levegő, és jellemzően 25 fok köré emelkedik a hőmérséklet. Gyakoriak lesznek az esők, a szórványosan kialakuló záporok, néhol felhőszakadással, kisméretű jéggel kísért zivatarok. A csapadék eloszlása igen szeszélyes lesz, lehetnek olyan helyek, amik kimaradnak a csapadékból, viszont olyanok is, ahol akár rövid idő alatt, egy havi csapadékmennyiség lehullik.

– Hétvégén átmenetileg több napsütésben bízhatunk, és kevesebb helyen alakulhatnak majd ki záporok, illetve zivatarok. Magasabbra emelkedhet a hőmérséklet.

– A jövő hét első felében ismét az erősen felhős, borongós idő lehet a leginkább jellemző, csak időnkénti napsütéssel, szórványos esőkkel, záporokkal, valamint zivatarokkal számolhatunk. Kissé csökkenhet a hőmérséklet.

Orvosmeteorológia

Elsősorban a magas páratartalom viseli meg az arra érzékenyek szervezetét. Fejfájás, vérnyomás ingadozás, nehézlégzés előfordulhat. Az igen változékony időjárás a hangulatunkat is befolyásolja, ami elsősorban hangulati ingadozásként jelenik meg. A tünetek kialakulásához az alvászavar következményeként jelentkező napközbeni aluszékonyság és ingerlékenység is hozzájárul. Mindezek hatására a reflexek romlanak, ezáltal pedig a közlekedésben a balesetveszély fokozódik. A zivataros területeken a csapadék okozta rossz látási körülmények további kockázat növekedést jelentenek.

(EUMET)

Ezeket olvasta már?

Szerző