Connect with us

Bulvár

Márki-Zay a kórházból: pár nap múlva begipszelt kézzel folytatom!

Megosztás

Közös jelölti felkészítőn vett részt szombaton Márki-Zay Péter. Az ellenzék mind a 106 egyéni képviselőjelöltje előtt tartott beszédet, majd egy budapesti strandfürdőben érte balesete:

beszélő fejek
Megosztás

Közös jelölti felkészítőn vett részt szombaton Márki-Zay Péter. Az ellenzék mind a 106 egyéni képviselőjelöltje előtt tartott beszédet, majd egy budapesti strandfürdőben érte balesete:

„A hamar elvégzett orvosi vizsgálat a bal kezem egyik csontjának olyan jellegű törését állapította meg, amit operálni kellett. A műtét vasárnap reggel megtörtént, a sebész elmondása szerint rendben ment. Remélem, minél hamarabb hazaengednek Hódmezővásárhelyre. Az alkaromat január végéig kell rögzíteni, azaz az ünnepek alatt és után egy darabig marad a gipsz..”

-írja közösségi oldalán az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. MZP hozzátette, hogy a Fudan egyetem elleni népszavazási kezdeményezést már szerencsére aláírta. Pár nap pihenő után pedig begipszelt kézzel is folytatja a kampányt.

„Egy kisebb, jól sikerült sürgősségi műtéten vagyok túl. A kampány nem áll meg, pár nap múlva begipszelt kézzel folytatom. A szombati napot az egységes ellenzék jelöltjeinek felkészülésével töltöttük, de az este a családé volt, a gyerekeimmel az egyik budapesti strandfürdőben találkoztunk, együtt játszottunk, amikor baleset ért….”

Deák, az aggódó kormány-celeb….

Kapcsolódó

 

Márki-Zay a kórházból: pár nap múlva begipszelt kézzel folytatom!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük