Connect with us

Kiemelt hírek

Márki-Zay egoja lassan szétfeszíti az ellenzéki összefogás kereteit – Morgolódnak a demokratikus oldal „talpasai”

Megosztás

Egyre több és több politikus kezd 2kibeszélni2 az összefogás keretei közül, hiszen az előválasztás óta Márki-Zay Péter  karriervágya egyre jobban eluralkodik a demokratikus térfélen. Attól tartunk ne lesz ennek jó vége. Erre a félelmünkre erősít rá az Amerikai Népszava egyik cikke is.

márki-zay
Megosztás

Egyre több és több politikus kezd 2kibeszélni2 az összefogás keretei közül, hiszen az előválasztás óta Márki-Zay Péter  karriervágya egyre jobban eluralkodik a demokratikus térfélen. Attól tartunk ne lesz ennek jó vége. Erre a félelmünkre erősít rá az Amerikai Népszava egyik cikke is.

Márki- Zay  és „maga útja”

Saját szakállára és saját elképzelései szerint kampányol, a legteljesebb mértékig figyelmen kívül hagyva az ellenzéki összefogás pártjait, s némileg fordított sorrendben, már saját pártot is szervez önmaga alá.  Ígyy írtunk erről mi:

„Hogy is van ez? Már megint valamiféle kvázi függetlenség, vagy éppen ellenkezőleg, kvázi függőség? ”

Leváltotta az ellenzéket sajátmagára

Az ellenzéki összefogás pártjainak annyi szerep jutott, hogy biztosítsák a 106 jelöltet a szavazókörzetekben, mert Márki-Zay erre nem lett volna képes, és adják át neki a saját szavazóikat, mert Márki-Zay saját jogán, saját támogatottságával, az ellenzéki összefogás pártjainak szavazói nélkül nem miniszterelnök, de hódmezővásárhelyi polgármester sem lehetne. Ehhez képest minden jel szerint valóban “leváltotta” az ellenzéket saját magára. Az ellenzéki összefogás pártjai csak annyiban léteznek, hogy Márki-Zay Péter ambícióit támogassák, a szavazóikat bocsássák rendelkezésére, más tekintetben semmi szükség rájuk, ők a Márki-Zay által leváltandó “elmúlt 30 év” részei. Ez látszik Márki-Zay szakértőinek és álmaiban létező leendő kormányának kiválasztásában is, mert ha jól látjuk, azok között az ellenzéki összefogás politikusai és szakértői közül nincs senki. Márki-Zay még csak azt nem mondta, hogy a még nem is létező pártja alá rendel mindenkit.

Il Silenzió

De ami ennél is érdekesebb, hogy a Telex tudósítása szerint Márki-Zay nemcsak Gyurcsányt állította le, hogy ne vegyen részt a kampányban, hanem az ellenzéki összefogás pártjainak valamennyi vezetőjét:

“Ezt kértem a DK elnökétől, pontosan úgy, ahogy az egységes ellenzék többi pártjának elnökétől is. Ez nem egyénekről szól, hanem a közös kampányunkról, arról a döntésről, hogy együtt megyünk tovább. Ez a választás Orbán Viktor rendszerének leváltása érdekében a 106 közös jelöltről kell szóljon”.

„Mi lesz ebből  tekintetes úr?” (Ady Endre,: A ló kérdez)

(Olvassa el a teljes cikket az Amerikai Népszaván)

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Tóth Istvánne

    2021.12.12 22:15 at 22:15

    Magam is ezen a véleményen vagyok, de egy fecske nem csinál nyarat.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük