Connect with us

Kerítésen innen

Márki-Zay: Gulyás Gergely még eldöntheti, hogy gyermekei és az utókor hogyan emlékezik majd rá

Megosztás

Márki-Zay Péter volt az egyik vesztese a HírTV einstandjának, hiszen 1-én vele készített volna riportot Kálmán Olga, ebben nyilván szót ejtettek volna Gulyás miniszter elzárózásáról egy találkozó elől.

lazar-marki-gulyas
Megosztás

Márki-Zay Péter volt az egyik vesztese a HírTV einstandjának, hiszen 1-én vele készített volna riportot Kálmán Olga, ebben nyilván szót ejtettek volna Gulyás miniszter elzárózásáról egy találkozó elől. A riport helyett azonban  megszállták a  stúdiót az EchoTV sztárjai és persze mindenki aki a nemzeti kormány környékéről  éppen nem nyaral.

Gulyás felveszi a kesztyűt?

Előzmény

Május végén, Orbán Viktor hódmezővásárhelyi látogatásakor derült ki, hogy a Modern Városok Program részeként – a tram-train, illetve a település mezőgazdasági központtá fejlesztése mellett – a panellakásokban élők környezetén is változtatnának. Akkor egyenesen az élhetetlenné váló panelek lebontását, vagy visszabontását lengették be. Ez a grandiózusnak látszó terv szelídült mostanra annyira, hogy csupán a komfortosabb környezetbe költözni kívánóknak adnának néhány millió forintos támogatást.

A megvalósítás, vagy annak hiánya...

Márki-Zay nagy valószínűséggel az alábbiakat akarta megvitatni Kálmán Olga műsorában

Emlékezetes, hogy még Lázár János miniszter úr idejében elutasította kérésünket a Miniszterelnökség, így nem adhattuk oda az üresen álló önkormányzati tulajdonba került Csengettyű közi lakásokat a városban munkát vállaló egészségügyi dolgozóknak, hazaköltöző családoknak és családot alapító fiataloknak – bár ezzel nemcsak őket segítettük volna, hanem még az önkormányzatra háruló fenntartási költségek is csökkentek volna.

Gulyás Gergely, a Fidesz fiatalabb nemzedékéhez tartozik, az előző vezetéssel szemben nincs (még?) kastélya, szőlőbirtoka, budai és balatoni villája. Ő még eldöntheti, hogy gyermekei és az utókor hogyan emlékezik majd rá – szeretnék mihamarabb találkozni vele, hogy segítségét kérjem a vásárhelyiek érdekében, akik sok esetben a Fideszre szavaztak, és nem érdemlik meg, hogy ostoba módon büntesse őket a Miniszterelnökség.

https://varosikurir.hu/marki-zay-a-lazar-media-megfelemlito-hadjarata/

Csatoltan látható a levelezésünk Lázár János leváltása előtt és után – emellett telefonon is számos alkalommal próbálkoztunk. KÉREM GULYÁS GERGELYT, adjon lehetőséget az egyeztetésre és cáfoljon rá azokra, akik szerint a Fidesz a kommunizmus óta nem alkalmazott kollektív büntetéssel igyekszik ellehetetleníteni a fejlődést Vásárhelyen.

Köszönöm neki előre is: Márki-Zay Péter”

A dokumentumok

[vc_gallery interval=”3″ images=”49715,49716,49717,49718,49719,49720,49721,49722,49723″ img_size=”large”]

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük