Connect with us

Voks 2022

Márki-Zay: keresztény ember nem szavazhat a Fideszre

Megosztás

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint keresztény ember nem szavazhat a Fideszre és Orbán Viktor miniszterelnökre, aki az ország ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát vezeti.

Megosztás

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint keresztény ember nem szavazhat a Fideszre és Orbán Viktor miniszterelnökre, aki az ország ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát vezeti.

Márki-Zay Péter vasárnap, az ellenzéki összefogás siófoki regionális kampányzáró rendezvényén úgy fogalmazott, a kormányfő a kereszténység legfontosabb intelmét, a „Ne ölj!” parancsát is megszegte, mivel 45 ezer koronavírusban elhunyt ember haláláért felelős. Ennek alátámasztására elmondta, a kormány a járvány idején nem a tesztelést, hanem a parkolást tette ingyenessé, emellett alkalmatlan vakcinákat szerzett be, mivel „még ekkor is azt nézte, miből tud lopni”.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, kormányra kerülésük esetén a szeretet hatalmával váltanák fel a hatalom szeretetét, így minden ember büszkén vállalhatja majd saját identitását.

Márki-Zay Péter ígéretet tett arra is, hogy minden bűnt elszámoltatnak kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt

Azt mondta, a választási csalás szempontjából „Rákosiék amatőrök voltak Orbánékhoz képest”, a jelenlegi hatalom ugyanis a kékcédulás választási csalásnál is szervezettebben szegi meg a törvényeket.

Márki-Zay Péter köszönetet mondott az ellenzék aktivistáinak és szavazatszámlálóinak, akik szerinte már most is győztesnek érezhetik magukat, mivel a „történelem jó oldalán állnak”.

Kiemelte, kormányra kerülésük esetén megsemmisítenék a Fidesz gyermekvédelmi törvényét és helyette egy olyan jogszabályt hoznának létre, amely a „fideszes pedofilok ellen” is védeni fogja a gyermekeket.

Márki-Zay Péter elmondta, látja a választási kutatásokat és optimista, hisz abban, hogy április 3-án győz az igazság, „mindenféle gonosz ellenére”.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke kifejtette, szégyenkezik a kormány miatt, amely megfenyegette a sztrájkra készülő pedagógusokat.

Hangsúlyozta, a kabinet állításával ellentétben nem az óvodások nemátalakító műtétei jelentik az ország valódi problémáit, hanem például a gyenge forint, valamint a drága üzemanyagok és élelmiszerek.

Jakab Péter kijelentette, Márki-Zay Pétert lehet szeretni, vagy nem szeretni, de bárki, aki nem rá szavaz az az „Orbán-rendszert tartja hatalomban”. Hozzátette,

egy emberként, egységesen állnak Márki-Zay Péter mögött

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) Somogy megye 4-es választókerületének képviselőjelöltje azt mondta, az ellenzéki összefogásra szavazók egy lehetőségekkel teli szabadabb jövő mellé tehetik le a voksukat. Aláhúzta, mindenki szavazatára számítanak és a választók is számíthatnak rájuk.

Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője beszédében autokrata diktátornak nevezte Orbán Viktort, akivel szemben szerinte az ellenzék egy demokratikus egységet hozott létre. Kiemelte, az ellenzéki összefogás tagjai megtanultak egy asztalhoz ülni, kompromisszumot kötni, majd kiállni a közös döntésük mellett.

Dobrev Klára szerint az ellenzék kormányra kerülése esetén így fog kormányozni is, mert „csak így lehet tisztességesen kormányozni”, nem ellenségként, hanem partnerként tekintve az állampolgárokra.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke azt mondta, az ellenzék, egységességének köszönhetően, biztosan meg fogja nyerni a választást. A szocialista politikus hazugságnak nevezte a Fidesz azon állítását, hogy az ellenzék a háború pártján állna.

A valóság az, hogy a „demokratikus ellenzék” a béke pártján áll, amit az is mutat, hogy megszavazták az erről szóló, a Fidesz által benyújtott országgyűlési határozatot, amelyben az is szerepel, hogy Magyarország nem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke arra kérte Siófok és környéke választóit, hogy a Balaton megmentése érdekében is szavazzanak Potocskáné Kőrösi Anitára. A főpolgármester azt mondta, az ellenzék kormányra kerülésével Magyarország és azon belül a Balaton is mindenkiévé válhat.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke aláhúzta, az ellenzék kész végrehajtani szociális programját, amelynek lényege, hogy mindenkinek segítséget nyújtanak, aki bajba került. Kiemelte, vissza kell adniuk az önkormányzatoknak azokat a jogokat és forrásokat, amelyekkel helyben tudják segíteni a rászorultakat.
Az LMP társelnöke emellett arra is kitért, hogy a zöld politika előtérbe helyezésével szabadabbá, függetlenebbé és szuverénebbé teszik az országot.

Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja azt mondta, a választás egyik tétje, hogy Magyarország egy olyan európai országgá válik-e, ahol jó minőségű oktatás, egészségügy és munkahelyek, valamint megóvott zöld felületek találhatók. A szavazók megmutathatják, hogy „Orbán Viktor szégyenteljes, Európát eláruló politikája” nem egyezik a magyar emberek véleményével – tette hozzá.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a hatalmon lévők maguktól nem fognak leállni a korrupcióval, az csak kormányváltással csökkenthető. Az ellenzéki politikus szerint ez azért is történhet meg, mert sokkal nagyobb kontrollt végeznének például az európai uniós ügyészséghez történő csatlakozással.

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere azt mondta, mindig nemzeti tragédiával végződött, ha Magyarország „orosszal, szovjettel” szövetkezett. A városvezető szerint a választás legnagyobb tétje, hogy Magyarország „Putyin és helytartói világa”, vagy a nyugati értékrendszer mellett kötelezi el magát. Nincs harmadik út, a helyes irány pedig nyugatra visz – jelentette ki Lengyel Róbert.

Forrás: MTI

Kásler rinocéroszbőrén a L'Oréal -mert megérdemli?- sem segít! - A szégyenteljes valóság 2022 magyar egészségügyéről.....

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük