Connect with us

Kerítésen innen

Márki-Zay Péter: a Fidesz hatalmát egyre inkább a forradalom kitörése fenyegeti

Megosztás

A hét elején volt egy éve, hogy megválasztották Hódmezővásárhely polgármesterének, azóta – de persze már előtte is – folyamatos támadásoknak van kitéve. Márki-Zay Péter erről és közéletünk számos kérdéséről is beszélt Németh Péternek adott interjújában.

marki-zay
Megosztás

A hét elején volt egy éve, hogy megválasztották Hódmezővásárhely polgármesterének, azóta – de persze már előtte is – folyamatos támadásoknak van kitéve. Márki-Zay Péter erről és közéletünk számos kérdéséről is beszélt Németh Péternek adott interjújában.

Fidesz-kereszttűzben

A polgármester elmondta, a beiktatását követő átmeneti békés időszak után, amely mondjuk az áprilisi választásokig tartott, megpróbálta ellehetetleníteni a Fidesz. Akkor éppen azzal, hogy harminc dolgozót elvittek a Városházáról:

„Hát nyilván rosszul vette volna ki magát, ha már az országgyűlési választások előtt beindítják a háborút, de április 8-a után Lázár János már nem késlekedett harcot hirdetni. Az aljegyző is sietve nyilatkozott, hogy össze fog dőlni a közigazgatás, mert a legjobb szakemberek elmennek, hiszen tűrhetetlenül rossz a légkör. Csak úgy érdekességként említem, hogy ez a gyors elvándorlás abban a pillanatban leállt, amikor Lázár János nem lett miniszter. Akik elmentek, nem szétspricceltek a szélrózsa minden irányába, hanem a kormányhivatalban kaptak állást”

Nincs Lázár-fóbiám…..

Kitért arra, hogy mi történik az októberi választásokig, azt még nem tudja. Annyi mindenképpen látszik, hogy a Fidesz rengeteg pénzt fordít a kampányra, a lejáratására. Hangsúlyozta, nincs Lázár fóbiája:

„Nincs, nincs, nincs. Illetve ha nekem van, akkor minden vásárhelyinek van. Már csak azért is, mert a legtöbb dolog mögött Lázár intézkedései sejlenek. Már az előző polgármester sem hozhatott önálló döntéseket, most is ugyanez a helyzet: a Fidesz-frakció teljes mértékben az ő befolyása alatt működik.”

Nem tagadta, biztos ad ő is támadási felületet. Bár általában nem jogosak azok a támadások, amelyeket ellene indítanak. Amit ők csinálnak módszeres kampány, és semmi köze a valósághoz. Indult azzal, hogy össze fog omlani a polgármesteri hivatal. Ez nem történt meg:

„Összességében azonban az emberek látták, hogy működik a város, én is dolgozom, méghozzá elég sokat. Később azzal riogatták a helyieket, hogy nem fog érkezni egy fillér tao-pénz sem. Annyi volt igaz belőle, hogy száz százalékig nem tudtuk feltölteni a keretet, de 78 százalékosan igen, és ez egyáltalán nem rossz eredmény.”

Márki-Zay Péter: Mára Vásárhelyen a fideszeseknek is csak a Fidesztől kell félniük”

A város fejlődik….

Nem tartja igaznak ellenfeleinek azt az állítását, hogy irányításával nem fejlődött a város. Kevesebb elbukott projektjük volt, mint az előző városvezetésnek, kilencszer annyi fejlesztést valósítottak meg tavaly, mint egy évvel korábban:

„A kormány már 2017-ben kiosztotta az összes uniós pályázati pénzt. A megyei jogú városok, mint mi is ki voltak zárva tavaly bizonyos pályázati formákból. Összesen talán öt-tíz pályázat volt, amelyeken indulhattunk, ezeken azonban nem nyertünk. Vagy nem nyerhettünk. Korábban meglehetősen sok pénzhez jutott a város. Lázár szokta emlegetni, hogy Makó, a maga 24 milliárdjával milyen sok pénzt kapott. Csak, hogy legyen összehasonlítási alap: Vásárhely 165-öt kapott.”

Küldetés

Neki ez küldetés, nem a meggazdagodás lehetőségéről szól. Ha valaki megélhetési politikus akar lenni, nem ajánlja neki az ellenzéki pozíciót. Nincs kastélya, tette hozzá:

„Nincs és nem is lesz, mint ahogy magánutam sincs, a gyermekeimnek sincs budai lakása meg balatoni nyaralója, se földjei, se erdői…”

A halálcsillag már majdnem felépült

Egy évvel ezelőtt azt mondta, hogy a halálcsillag már majdnem felépült; akadnak még önkormányzatok ellenzéki kézben, és a bíróságok is függetlenként tudnak működni, illetve halványan még létezett ellenzéki média:

„…. a független média tovább gyengült, kiváltképp, ha a közterületi reklámokat is megemlítjük, az önkormányzatok pedig meglehetősen kivéreztetett állapotba kerültek. Nagyon nagy tétje van az idei önkormányzati választásoknak, mert ha a kivándorlás nem áll meg, ha a korrupció is ugyanígy megmarad, és ha tovább távolodunk Európától, az Magyarországnak Trianonnal felérő kockázatot jelent.”

Függetlenként egyik ellenzéki párthoz sem tartozik,

de az az üzenet, amelyet ez a város megfogalmazott tavaly, megértette Orbán Viktorral, hogy számára a legnagyobb veszélyt az összefogás jelenti. Hódmezővásárhely egy évvel ezelőtt össze tudott fogni; egy kiábrándult fideszes mögé beállt az összes ellenzéki párt:

„A legtöbb vidéki városban ez a recept működhet.Kell hozzá egy olyan ember, aki a fideszes szavazók számára is elfogadható. Hogy értse: egy jobbikos jelöltnek nincs esélye arra, hogy a teljes ellenzék, illetve egy szocialista jelöltnek ugyancsak a teljes ellenzék és a szükséges fideszes szavazótábor is mögé álljon. Világos a feladat: olyan jelölteket kell találni, akikre az elégedetlen fideszes választók is hajlandóak szavazni. Ha van remény, akkor ezek az emberek nagy számban fognak elmenni, szavazni.”

Az összefogás nagy erő

Hangsúlyozta, az összefogás nagy erő, a Fidesz attól bizonyosan retteg. Ha Orbán évértékelőjére gondolunk, ott kiemelten foglalkozott vele, és az sem kétséges előtte, hogy megpróbálkozik beépített emberekkel bomlasztani az alakuló egységet:

„Attól tartok, hogy minden pártba beépült már olyasvalaki, aki a Fidesz küldötteként szerepet vállalt az ellenzék szétverésében. Ebben nagy szerepet játszik a Fidesz sajtója is; a Jobbikot náci pártként igyekszik feltüntetni, Gyurcsány Ferencet és a baloldalt lejáratni. A középpontban az összefogás megakadályozása áll. Éppen ezért találták ki azt is, hogy mi forradalmat akarunk szervezni.”

MMM

Kiemelte, a határozott, radikális, de a békés rendszerváltás hívei. Erre jött létre a Mindenki Magyarországa Mozgalom is, amely ugye vasárnap bontott zászlót Budapesten. Meggyőződésük, hogy sokan gondolkodnak úgy, mint ő, és ebben együttműködőek az ellenzéki pártok is:

” ….Fidesz viszi abba az irányba az eseményeket – ahogy 1956-ig a kommunista hatalom tette -, hogy növeli annak esélyét, hogy akár forradalom legyen, mégpedig azzal, hogy minden demokratikus változás lehetőségét elgáncsolja. Ez félelmetes dolog, de alapvetően a Fidesz számára félelmetes, mert elsősorban rajta csattan az ostor, de számunkra is az, hiszen nem akarunk sem elkövetői, sem szereplői lenni erőszakos cselekményeknek; mindannyian féltjük a családunkat és az országot. Rögzítsük tehát: nem a forradalom a megoldás, de a Fidesz hatalmát egyre inkább a forradalom kitörése fenyegeti.”

A mozgalom a hiteles ellenzék katalizátora akar lenni,

és szerepet vállalni az Orbán utáni Magyarország építésében. Nekik nincs kormányalakítási ambíciójuk, neki pedig nincs miniszterelnöki törekvése,csak az a fontos, hogy legyen rendszerváltás Magyarországon:

„Igen, és ehhez meg kell tudni védenünk az önkormányzatokat, az önkormányzatiságot Magyarországon. A mi mozgalmunk fel fogja kínálni a támogatását a helyi Kossuth-köröknek, a teljes ellenzéki együttműködést kezdeményező aktivista csoportoknak. Ha azt akarják, akkor a jelölő szervezet lehet az MMM, de a jelentősebb településeken többnyire az ott működő saját egyesület mellé fogunk felsorakozni.”

Néha hívogattam Lázárt, de többnyire nem, vagy nem ő veszi fel a telefonját

De nyitott az egyeztetésre. Felőle hetente megbeszélhetnék a város dolgait egy nyilvános fórumon, ő azonban nem tűnik erre fogadókésznek:

„Itt már a fideszesek többsége is egyre gyakrabban mondja, hogy ez már nem Lázár döntése. Persze a helyiek még mindig Lázártól félnek, tőle tartanak, neki engedelmeskednek, de a suttogó propaganda szerint már nem ő az, aki határoz a dolgok menetéről. Például hogy Bayer Zsolték idejönnek a rádióba, hogy kikerültek az engem lejáratni akaró plakátok, hogy bulvárlap indult, amit Kaminszky Fanni szerkeszt, a szegedi ügyek Kubatov Gábor kezébe kerültek; szóval egyre inkább Budapestről szervezik Hódmezővásárhely és Szeged visszavételének hadműveletét.”

Forrás: Hírklikk

Orbán nem volt rá képes, Hadházy és Márki-Zay belátta, hogy van, amihez nem ért….

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük