Connect with us

Banánköztársaság

Márki-Zay Péter különös mondásai – Az outingolás joga…

Megosztás

Az ellenzéki előválasztás egész időszakban talán Márki-Zay Péter volt az, aki a legtöbbször hágta át nemcsak a jó ízlés, de az általa is annyit emlegetett jó erkölcs határát is. Különös mondatai után nagy csodálkozó szemekkel utasította vissza és minősítette vádaskodóknak azokat, akik erre figyelmeztették.

tűntetés
Megosztás

Az ellenzéki előválasztás egész időszakban talán Márki-Zay Péter volt az, aki a legtöbbször hágta át nemcsak a jó ízlés, de az általa is annyit emlegetett jó erkölcs határát is. Különös mondatai után nagy csodálkozó szemekkel utasította vissza és minősítette vádaskodóknak azokat, akik erre figyelmeztették.

A kívülálló

MZP minden fórumon hangoztatja, hogy ő a politikai kívülálló, hiszen semmi köze sincs az elmúlt 30 év politikai bűneihez, az azokat végrehajtó politikusokhoz, pártokhoz,  Ő  a „Civil”, így nagy C-vel . Ez tételesen igaz, ám még nem jelenti azt, hogy ő lenne a megoldás, még akkor sem, ha egy olyan fontos Fidesz-fészekben, mint Hódmezővásárhely már kétszer legyőzte a kormánypárt jelöltjét, de még akkor sem, ha kártérítésre tudta köteleztetni Lázár Jánost, mert az ő szavaival élve „ellopott egy utat”.

Merre tekint MZP?

Ennek a politikai kívülállónak legfontosabb üzenetterepe a szélsőjobbra kacsingató burkolt homofóbia és  a ravasz megfogalmazású ” már-már” rasszizmusba hajló ötletek, amit igyekszik éppen ellenkező értelműként  „eladni” az érdekelteknek. Honnan veszi magának a bátorságot a politikus egy ilyen mondathoz:

„Tudjuk, hogy a Fideszben van a legtöbb meleg”?

Honnan tudja ő, amit senki más nem, ugyanis (egyenlőre még) nem listázzák a melegeket. Még akkor sem, ha ő maga egy beszélgetésben, amit az 1 Magyarország Kezdeményezés szervezett arról szónokolt, hogy -természetesen a pozitív diszkrimináció jegyében- listázni kellene ha nem is a melegeket, de a cigány származású magyarokat, és ehhez az ötletéhez felhasználta még Bogdán Lászlóhoz, a tragikus sorsú cigány polgármesterhez fűződő barátságának emlékét is.

Márki-Zay ott, akkor, elmondta azt is, hogy szerinte „abszolút nem ördögtől való lenne statisztikát vezetni arról, hogy ki a cigány és ki a nem cigány”, írja a 444.hu. Szerinte ez azért működne, mert az Egyesült Államokban is lehet tudni, hogy milyen származású tanulóból mennyi van, „és ez azért nagyon jó, mert onnantól kezdve segíteni sem lehet, ha nincs statisztika”.

Nem mellesleg a magát a civilek szószólójaként meghatározó MZP-nek eszébe sem jut, hogy listák helyett a megbízható civil cigány szervezetek segítségét kérje, persze nem a Farkas Flórián fémjelezte Lungo dromét.

Márki-Zay és az Orbánok

Hódmezővásárhely polgármesterét a miniszterelnök jelöltségért vívott harcban még az sem zavarja, hogy az Orbán Viktorra kilőtt golyója először Orbán Gáspárt sebzi meg. Egy augusztusi videójának, amit úgy néz ki MZP azóta törölt az oldaláról, ám itt még megnézhető, a címe „Kit zavar az apján kívül ha Orbán Gáspár meleg?”

Nárki-Zay

MZP outingol

Az angol outing kifejezést arra használják,

ha valaki más emberek, különösen ismert személyiségek nemi identitását hozza nyilvánosságra azok engedélye nélkül.

Erről a dologtól, még érintett körökben is sok a vita, hogy mennyire erkölcsös, vagy mennyire nem. Mindenesetre valakinek, aki Magyarország miniszterelnökének posztjára pályázik, méghozzá „civil színekben”, távol kellene tartani magát az ilyen pályáktól és inkább azzal kellene népszerűségre törekednie, milyen elmagyarázható programja van.

Vásárhelyi és Juszt vitája

 

Márki-Zay

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük