Connect with us

Kerítésen innen

Márki-Zay: Tartózkodjunk kérem a hazugságoktól!

Megosztás

A sajtóhelyreigazítási ügyek sajnálatos módon hosszúak és fáradtságosak, a fideszes Délmagyarországgal szemben a szokás szerint bizonyítékokkal igazolt hazugságaik ügyében éppen ma lesz a tárgyalás a szegedi bíróságon, sok hetes levelezés után.

marki-zay
Megosztás

A sajtóhelyreigazítási ügyek sajnálatos módon hosszúak és fáradtságosak, a fideszes Délmagyarországgal szemben a szokás szerint bizonyítékokkal igazolt hazugságaik ügyében éppen ma lesz a tárgyalás a szegedi bíróságon, sok hetes levelezés után. A RÁDIÓ 7 BÁN CSABÁVAL ÉS CSERI TAMÁSSAL KÉSZÍTETT BESZÉLGETÉSÉNÉL ezért is tartom célravezetőbbnek a Facebook-on a helyreigazítást.

Bár a Fidesz frakció hazugságait már több alkalommal hangfelvételekkel, nyilatkozatokkal lelepleztük, Cseri Tamás és Bán Csaba urakra nem jellemző a nyílt hazugság, kijelentéseiket inkább félrevezetésnek, elhallgatásnak, csúsztatásnak nevezném. Van azonban néhány kivétel is ebben az interjúban:

1. SZÓ SINCS BOSSZÚRÓL

Hogy négyszemközti beszélgetéseinkre Bán Csaba és én máshogy emlékszünk, az előfordul – én például határozottan emlékszem, hogy lemondása után már júniusban érdeklődtem ennek okáról (nem a most általa említett választ kaptam) és marasztaltam is, szemben az ő állításával. Ami azonban bizonyíték-erejű: Bán Csabával három külön kérdésről éppen EGY HÉTTEL AZELŐTT BESZÉLTEM, HOGY A KÖZGYŰLÉS A PETŐFI UTCAI ÉPÜLET EGÉSZÉT A SZŐNYINEK SZAVAZTA VOLNA MEG – ezek között volt a kuratóriumi elnökség és az alapítványi vagyon helyzete is. Akkor hogyan is lehetne ez bosszú a városi közösségek egy héttel későbbi ellehetetlenítéséért?!

A VALÓSÁG ezzel szemben az, hogy az Alapítvány anyagi helyzetének átvilágítását maga Bán Csaba indította el lemondásával. A kuratórium hiányzó elnökének kijelölését a Fidesz frakció JÚNIUSBAN „nagyvonalúan” ránk bízta, ugyanis a posztot egyikük sem akarta elvállalni – NEM VÉLETLENÜL! Az egyetlen kuratóriumi tag, akiben maradéktalanul megbízom, azért utasította el júniusi felkérésemet, mert a BOTRÁNYOS ANYAGI HELYZETÉRT, HIÁNYZÓ PÉNZEKÉRT ő sem volt hajlandó felelősséget vállalni. EKKOR KEZDETT VIZSGÁLATOT KÉRÉSEMRE A POLGÁRMESTERI HIVATAL, és először egyáltalán semmilyen pénzt nem találtak. Csak ezek után tettem említést a helyzetről heti Facebook-beszámolómban. Aki a két – valóban egyformán felháborító és VÉLETLENÜL éppen Bán Csabához köthető – eset között ok-okozati összefüggést lát, az nem ismeri a Polgármesteri Hivatal ügyintézési átfutási idejét…

2. NEM ÉN SZAVAZTAM AZ ÓTEMPLOMI EGYHÁZKÖZÖSSÉG ÉRDEKEIVEL ELLENTÉTESEN a Bethlennek átadott telek ügyében!

Ez is hazugság volt: az uniós projektnek való ingyenes átadás egyrészt TÖRVÉNYELLENES VOLT (a szavazást meg is kellett ismételni emiatt a következő közgyűlésen), másrészt javaslatunkban a 10 MILLIÓS VÉTELÁRAT TELJES EGÉSZÉBEN FELAJÁNLOTTUK AZ INTÉZMÉNYNEK! Azaz nemhogy kár nem érte volna az egyházközséget, mint fenntartót, de döntésével éppen a Fideszes frakció vett el 10 millió forintot tőlük, hiszen az ingyenes átadás NEM AZ ISKOLA, HANEM AZ UNIÓS PÁLYÁZAT KÖLTSÉGEIT CSÖKKENTETTE. A projektben megspórolt pénz így nem kerül majd az iskolához, az a költségvetésnél marad.
Ezt egy következő személyes találkozásunkkor még el is mondtam a nagytiszteletű úrnak, részvétemet fejezve ki amiatt, hogy ostobaságból a Fidesz elvett az iskolától 10 millió forintot.

Személyes kapcsolatom Bán Csaba nagytiszteletű úrral 2009 nyarára datálódik, 2010 óta pedig a Bethlen Gábor Református Gimnázium ügyeiben dolgoztunk együtt, ami még akkor is korrekt kapcsolat maradt, amikor nézeteink eltérőek voltak. Személy szerint sajnálom, hogy Édesapám Bán Csaba oldalán tette fel egyébként jogos és udvarias kérdéseit – aki ismeri Édesapám önálló egyéniségét, az tudja, hogy közéleti véleményét és megnyilvánulásait nem én diktálom, erről még a véleményemet sem kéri ki.

Félreértések elkerülésére azt is kijelentem, hogy a visszaélések, hazugságok és az előző városvezetéstől örökölt adósságok feltárásában egyáltalán nem befolyásol, hogy BÁN CSABÁT ki választotta ki az Ótemplomi gyülekezet élére és kihez lojális, hogy a Petőfi utcai épület civil céljainak ellehetetlenítése saját ötlete volt-e vagy azt neki felülről sugalmazták. Igen tehetséges lelkipásztornak tartom és önálló embernek, aki maga is hősiesen szembeszállt a központi akarattal, amikor ez indokolt volt. Egész családját tisztelem és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is együtt fogunk dolgozni.

3. A JÁTSZÓHÁZ NEM 75 ÉVES FIZIKATANÁROKÉ

Cseri Tamás úr tényszerűen hazugságot állított, amikor az interjúban közölte, hogy a Petőfi utcai épületet több civil szervezetnek is odaígértem, melyek között Édesapám is szerepel.
– Először is, a felsorolt civil kezdeményezések között szereplő Játszóház nem rendelkezik semmilyen szervezettel, azt a BFMK keretein terveztük megvalósítani.
– Másodjára, Édesapámnak nem ígértem oda semmit, különösen nem a város nevében – a közvagyon magánvagyonná alakítása az elmúlt 28 év politikusainak privilégiuma, leghatékonyabban éppen Cseri Tamás politikai pártjáé. Nálunk, becsületes embereknél ez fel sem merül, még ha ezt a fideszesek nem is tudják elképzelni.
– Harmadjára, bár Édesapám lelkesen támogatna egy ilyen kezdeményezést anyagi eszközökkel és idejével is, más vásárhelyi és nem vásárhelyi emberekhez hasonlóan, ebből NEKI SEMMI HASZNA NINCS. A játszóház ugyanis az oda látogató KISGYERMEKES CSALÁDOKAT SZOLGÁLJA, nem az önkéntes segítségnyújtókat. Sajnos az önkéntesség és önzetlenség is olyan fogalmak, amiket hiába magyaráznék a tolvajpárt képviselőinek…

A KONKRÉT HAZUGSÁGOK MELLETT AZONBAN MÉG FONTOSABBAK AZ ELHALLGATOTT, MEG NEM VÁLASZOLT KÉRDÉSEK ebben a szövevényes ügyben, ezeket egy újabb posztban szeretném megválaszolni még a mai nap folyamán – kis türelmet kérek…

Márki-Zay Péter

A cikk:

http://archiv2009.promenad.hu/2018/08/14/ban-csaba-minden-penz-a-helyen-van/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük