Kerítésen innen
Márki-Zay: Hogy is értetted a negatív kampány leállítását, kedves István?
A kérdést Márki-Zay Péter tette fel Hódmezővásárhely polgármester jelöltjének, Grezsa Istvánnak, aki önállóként induló – most figyúzz – Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő.
Grezsa az origo.hu-nak a minap azt nyilatkozta, hogy
„a terméketlen, sehova nem vezető iszapbirkózás” helyett a következő három és fél hónapban Hódmezővásárhely jövőjéről szeretne beszélni.
A fenti nemes szándék első megnyilvánulásaként
nekiment a fideszes-hulladékbotrány mellékszálaként a regnáló helyi polgármesternek, aki így ír közösségi oldalán az eset kapcsán:
„Soha nem kampányoltunk Juncker ellen!” (Orbán, 2019. március)
„Nincs az épülethez egyébként közöm, nem vagyok az épület tulajdonosa” (Lázár a kastélyáról, 2018. február)
„Nincs tartozása a városnak” (Hegedűs Zoltán, 2018. január/március)
„Semmiféle negatív kampányt nem folytatok!” (Grezsa István, 2019. július)
Grezsa István elhamarkodott ígéretet tett
a fideszes hazugságkampány beszüntetésére, majd levetette a várost elcsúfító óriásplakátokat. Az őt fizetett hirdetésben reklámozó Lázár-közeli oldalakon azonban azóta is napi rendszerességgel jelennek meg a lejárató célzatú hazugságok, vasárnap éppen az Oswald családról, a mai nap pedig az olasz hulladékimportról, Benkő és Cseri képviselők előadásában.
Grezsa István frakciótársai természetesen ismét egy fideszes botrányt igyekeznek az én lejáratásomra használni
(lásd még: „Ki írta alá, Zoltán?”), a tőlem és a polgármesteri hivataltól teljesen független szemétimportra a fideszes HVSZ kisebbségi tulajdonában lévő magáncég a fideszes kormánytól kapott ugyanis engedélyt. A sajtóban néhány napja felkapott szennyvíziszap-botrány folyományaként állította le a Fidesz a szerves hulladék importját, többek között a vásárhelyi lerakóba is.
A város sem a kormány engedélyéről, sem annak visszavonásáról nem tudott semmit,
a Fidesz azonban a saját botrányával a szokásos rutinnal egyből ellenfeleit vádolja – ahogy tette ezt a kizárólag általa betelepített százezernyi migránssal is (akikből hamarosan 200 vietnámi Vásárhelyre érkezhet – nyilván akkor majd azért is engem fognak vádolni), vagy az általuk ár alatt, szabálytalanul eladott bérlakásokkal (Nagy Ernő lányának és több mint 150 rokonnak, ismerősnek, munkatársnak)
HOGY IS ÉRTETTED A NEGATÍV KAMPÁNY LEÁLLÍTÁSÁT, KEDVES ISTVÁN?”
Szerző
Friss
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’
- Karácsony: 12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké
- ‘Kinek is kell bizonygatni, a közpénzből kitömött Bohárnak?’ – érdeklődött egy hozzászóló a megafonos ‘leleplező’ posztjáról